Kezdek teljesen összeomlani, mit tegyek?

Ezért találta ki az ember a hitet. Félelmetes belegondolnia abba, hogy miután kilehelte a lelkét, akkor ott véglegesen pont került a mondat végére. Nehéz elfogadnia, hogy annyi az élete, amíg megöregszik, nehéz elfogadnia, hogy van egy "határidő", amit ráadásul sosem tudhat, mikor jön el. Akár jövőhéten az autópályán...

Könnyebb úgy élni, hogy "oké-oké, rossz az életem, szenvedek itt jobbra-balra, ver a sors, de aztán lehunyom a szemem és Isten a keblére ölel és örök boldogságban lebeghetek végre". Esetleg az, hogy újjászületik egy olyan emberként, ahol olyanokat tehet meg, amit most nem, sokkal több lehetősége lesz az életben és nem kell 14 órázni egy szalag mellett egy langyos házasságban három gyerekkel az oldalán, "majd a következő életemben máshogy lesz". Így felmentést kap arra, hiszen "semmi baj, ha most nem változtat, lesz még erre lehetősége, olyan soká, hogy oda se lát". Tehát megnyugtató, tökéletes távolságban lesz ahhoz, hogy ne a jelenlegi életében kelljen cselekednie a közeljövőben, hanem "majd". Megnyugtatja, hogy "lesz ez majd másként, jobb lesz". Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor nyugtatjuk magunkat, hogy "majd jövőhéten edzek/máshogy eszek". Szeretünk felelősséget tologatni, akár a jövőbeli énünknek is.

Az ember úgy épül fel, hogy mindig kell neki a mozgatórugó, továbbá valami kárpótló jutalomnak lenni, ennek mind megfelel mindenféle hitrendszer. Kinek ez, kinek az a megnyugtató.

Az a biztos, hogy semmit nem tudunk. Csak spekulálás van. Most kell élni, változtatni azon, ami nem jó, élni úgy, ahogy jó nekünk és hidd el, utána már nem fogsz vágyakozni arra, hogy valami kárpótlást kapj a halálod után. Hálás leszel annak, hogy ajándékul kaptad ezt a csodás életet.