Szerintetek a sorsnak van tudata, személyisége, akarata, döntési lehetőségei, gondolatai, egyénisége, döntései, saját ötletei?

A sors, ahogy isten sem, nem egy személy, nem fogható meg. Az emberrel az a baj, hogy mindent meg akar személyesíteni, holott egyszerűen, van. Ezt elfogadhatatlannak találja és keresni rá valami más magyarázatot. Érdekes, a levegő is létezik, mégis most akkor a levegőnek az a tudata, hogy ki-be járjon az ember tüdejében, vagy mi magunk lélegzünk vagy most akkor mi van? - Remélem érted, mire akartam kilyukadni ezzel.

A sors az, amit meg kell élj, amit át kell élj, ami által, ami közben, ami alapján egy nagy változás megy benned végbe. Egyfajta élet út. Az, hogy élsz ezzel az élet úttal, avagy sem, tőled függ. Felvetted, rajtad áll megvalósítod e.

Vannak sors döntő pillanatok, amely megváltoztatja az ember addigi élet útját, de ezt ha úgy szemléled, akkor azt hiszed, tőled független események sorozata hozta össze, holott a háttérben mindig van valami össze függés, ami után szembesülsz azzal, amit tettél vagy tenned kell, vagy ne adj isten (hoppá, elnézést a szófordulatért) tenni fogsz!

Isten viszont, a sok egyházi és vallási maszlag révén, totálisan át lett mosva, és sokan úgy hiszik valami szakállas tag, aki a felhőkön ülve, játszik az emberekkel.

Holott ilyenről szó sincs.

Először is van monoteizmus és van politeizmus. Ezt ha megvizsgálod, látható, emberekről beszélünk, akik valami nagyobb tudással rendelkeznek, mint az emberek (vagy az akkori emberek).

Ebből kiindulva, hogy valami földönkívüliek lettek volna, akik segítették az emberek fejlődését, vagy éppenséggel vissza fojtották is játszik, mint elmélet! Persze el lehet vetni és a dogmák előtt fejet hajtani, mert valaki azt mondta, hogy... de ezzel csak legyintünk a téma felett és nem is foglalkozunk vele, ami hiba!

Soha senkinek nem volt furcsa, hogy volt egy idő amikor több isten hit volt, aztán puff, fordult a világ, azon istenek hirtelen "meghaltak" majd egy isten hit lett úrrá a fél emberiségen. Ha keletre megyünk, ott még mindig politeizmus van. Kb mindennek van istene, míg egyre nyugatabbra haladván kilyukadunk az monoteizmus állapotánál és kb totál megrekedve, egy valamilyen személyt felmagasztalván fohászkodunk, hogy majd ő megvált minket. Holott az ember csakis önmagát képes megváltani. Itt hozzá teszem, nem mindegy kiről beszélünk, Istenről, Úrról, Krisztusról, Jézus Krisztusról mivel ezek mind mind más "tudatok". Ugyanis az ember képes egyfajta tudatot létre hozni valamiről, és ezáltal azt éltetni, amiből kifolyólag létre jön valami élő valami, amitől várja a szent megváltást. Holott, mindenkiben ott van a lehetőség, hogy tegyen magáért, hogy meglássa a saját útját, hogy meglássa (most figyelj) a saját sorsát vagy azt amit éppen akkor tennie kell!

AZ élet rávezet minket arra, amit át kell éljünk, amit át szeretnénk, mert nem a vég cél a fontos, hanem az út amit bejárunk. Persze sokan átalusszák, mondván, totál semmi szórakoztató nincs benne, holott ha részt veszel benne, amit életnek hívnak, máris szórakoztatóbb a vég cél is. Az egész erről szól, döntések, utak, lehetőségek, szabad akarat szerint dönteni arról, merre is haladjunk. Az amelyik számodra nagyon kedvező és meghatározó az maga a "sorsod" amit át kell élj. Persze vissza tekintve viszont, már arról van szó, hogy ez volt a sorsod. Szóval, lehet látni, ha képes vagy rá, mi az amit meg kell élj vagy vissza tekintésből látod, mi az amit át kellett élned!

A kettő ugyan az, csak az egyik szerint már felkészültél arra ami jönni fog, a másik szerint viszont már felkészültté váltál és megváltoztatott, ez által, készen állsz, az újabb próbákra, magára az életre.

Isten is, mint egy tudatos energia mező van jelen, míg azon személyek, akiket istennek hívunk, viszont teljesen más személyek. Itt látszik a vízválasztó vonal, miről is van szó. Persze, nem egyet kell érteni soha a másikkal, hanem elfogadni a nézeteit, nézőpontját, ami sokkal nehezebb, de ez is egyfajta próba, egyfajta sors, elfogadni a másik ember perspektíváját, véleményét.

5. hozzászóló nagyon objektív, és jó gondolatokat írt sok bújtatott plusz infóval. A magam részéről az ott leírtakat a következőkkel egészíteném ki némi átfedéssel ami persze szintén csupán egy nézőpont:

Sors: Életpálya melyben a szabad akarat dönt. A sors szerteágazóan végtelen döntéslehetőségek halmaza. Nem a döntés, hanem a választások lehetősége az ami előre "meg van szervezve" a korábbi döntések következményeitől függően.

Karma: Tudattal nem rendelkezik. Sokkal inkább egy lefektetett szabályrendszere az életnek ami alapján az itt leszületett lelkek ~automatikusan kapnak némi visszacsatolást. Olyan globális tényezőket is figyelembe vesz melyek az emberek számára elérhetetlenek pl.: életek előtti, életek közötti történések, lélek tudatra ébredésének körülményei, lélek típusa, kérések, létezés szintű előélet, tanítók/mester kapcsolatok, ill. az egyéb alternatív jövőbeli sors által biztosított döntési lehetőségek.

~Isten: (megoszló téma...) Isten az én életemben egy olyan globális tudattal rendelkező energia mely néhány ember számára tapasztalható is, és jelen van mindenben. A lelkek, és az élet belőle "szakadt le", és így mindannyian ugyan annak az egynek vagyunk a részei. Isten az én értelmezésemben is szeret mindent hisz minden ami van az az ő része. "Segíteni" részben azért nem segít mert a segítségnyújtással pont azt érné el, hogy a megsegített lélektől elvenné a lehetőséget, hogy az az önmagának generált akadályt feldolgozva előre léphessen.

Vallások által generált entitások: 5. hozzászóló egész jól leírta ezt a részt. Ezek olyan mára már ~valóssá vált jelenések/fél lények melyek az emberi tudatok hatására szakadtak le a mindenségről. Ez alapvetően nem rossz, és nem is jó. Sok ember számára létezésük szükséges. Létezésük az élet rendszerébe is beleágyazódott így az "imák" amik bármelyikükhöz is szólnak valamilyen módon célba érnek. Ahogyan bizonyos életekben az ilyen fajta hit támaszt nyújt, ugyan úgy más életekben akár béklyó is lehet. Ez ilyen eléggé megoszló téma ezért nem is írok többet. Az ideális az lenne ha nem csak mások hitével kapcsolatban lennénk toleránsabbak, de önmagunknak is megadnánk az esélyt ahhoz, hogy az élet által mutatott dolgokat akkor is észre vegyük ha azok kizökkentenek a már megszokott világból. Sajna sok ember nem csak az életnek nem adja meg ezt az esélyt, de még önmagának sem ismeri be, ha valami miatt nem találja a helyét.