Miért van az, hogy ha valaki jósolna nekem, de csak egyetlen kérdést tehetek fel, akkor fogalmam sincs hogy mit kérdezzek?

Remélem hogy oka volt, de annyira dühös vagyok! Bár sosem születtem volna meg! Vagy halva születtem volna! Fojtott volna meg anyám vagy bármi! Tudom senki sem kíváncsi erre, de legalább leírtam!

4 Nem! Nem, én szerettem dolgozni, amíg még megengedte az egészségem! Másról van szó. Az életem óriási teher számomra. Mindig is teher volt, de most már még inkább az! Mások miatt. Nagyon fáradt vagyok! Belefáradtam abba, hogy mindenki csak lenéz, sérteget. Hosszú lenne elmagyarázni, inkább bele sem kezdek. Szerintem ez már lelki kiégettség. Már nem érdekel senki és semmi, csak legyen már vége.. Nem akarok öngyilkos lenni, de ha valaki adna egy pohár ciánt, meginnám! Szenvedjenek mások! Úgy érzem nem méltó hozzám ez az életnek nevezett akármi! Dühösnek érzem magam. De nem a lelki fájdalom a legrosszabb, hanem a tehetetlenség megsemmisítő érzése. Például amikor összenevetnek a hátam mögött, oda fordulok, mert észre veszem. És nem mondhatok nekik semmit. Mert tudom, hogy igazuk van! Egy senki vagyok. Akinek sosem lesz szava! Nincs vagyonom, sem hatalmam. Még egy átkozott házat sem örököltem. Sem egy férjem, vagy párom. De ha hirtelen mindenem meglenne egy csapásra, már nem kéne! Azt mondanám hogy már túl késő, nem kell! A lelkem túlcsordult fájdalommal, csak az kell, hogy ne kelljen élnem! Semmi más!