Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Ez harmadik szem?

Ez harmadik szem?

Figyelt kérdés

Az utóbbi időben olvasgattam a hamradik szem dologról. Annyit értettem belőle, hogy a gyerekek egy bizonyis korig „harmadik szemükkel” látják a szellemeket. Ez a szem egy bizonyos kor után bezáródik, vagy nyitva marad felnőtt korukra is.

Ezzel annyira nem foglalkoztam, de pár nap után elgondolkodtam, hogy lehet-e benne valami. Eszembe jutott egy régi emlék még általános suliból. Lehettünk 8-9 évesek. Egy barátnőm mesélte, hogy lefekvéskor, a gyér fényben(gondolom a szülei még nem akkor feküdtek, mikor ő 8 évesen, szóval gondolom tőlük szűrődött át a villany) szóval látott egy furcsa árnyékszerű alakot. Ez többször is előfordult azt mondja mindig nagyon félt, meg se mert moccanni az ágyban, pláne nem felkapcsolni a villanyt.

8-9 évesen nem igazán gondoltam bele, hogy valaki át akarna verni, elhittem.

Pár nap múlva másik 2 barátnőmnek is elmeséltük ezt. Ők furcsa hevességgel kezdték egymás szavába vágva mesélni, hogy velük mi történt. Mindketten tudták a történetet, egymás mondatait fejezték be, szóval lehetetlen, hogy akkor találták volna ki. Azt mondták mikor egyikőjük ott aludt másikójuknál ők is hasonló furcsa alakot láttak bejönni. Fejükre húzták a takarót, levegőt venni is alig mertek. Majd levették a lepedőt (emeletes ágyon aludtak fölül mindketten) majd mikor egyikőjük felült a létra egyik fokára az nyekkent egyet, mire az alak kifutott.

Pár nappal később velem is történt hasonló, tisztán emlékszem, és bár mára már szinte biztos csak képzeltem, de ennyi év multán is elmondthatom, hogy életemben nem féltem még annyira mint akkor.

Fordultam egyet az ágyban, mire egy fekete alakot láttam közvetlen az ágyam mellett guggolni. Azt ne kérdezzétek, hogy teljes sötétségben hogy a fenében láttam sötét alakot, magam sem tudom, de valahogy éreztem, hogy ott van. Guggolt és mereven előre nézett a lábaim felé, lehúzott fejjel, mintha nem akarná, hogy meglássam. Ládtam, hogy lejjebb húzza a fejét, majd feljebb. Emlékszem, hogy vert a szivem, meg se mertem moccanni kavarogtak a fejemben a gondolatok. Ki ez? Mit keres itt? stb. Sose féltem még annyira minr akkor és a tehetetlenségtől a sírás kerülgetett, de még azt sem mertem, mert észrevesz. Az éjszaka végére nem emlékszem. Soha többet nem fordult elő velem, pedig a lányokkal még jó ideig barátok voltunk.

Szerintetek ez harmadik szem, vagy csupán néhány 9 éves kislány furcsa módon hasonló mégis egymástól független képzelgése?


2017. dec. 3. 09:17
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
49%
harmadik szem. Én nem egyszer láttam hasonlókat. Sőt én még durvábbakat is.
2017. dec. 3. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
44%
Képzelgés némi alvásparalízissal és tökéletlen múltbeli emlékekkel kombinálva.
2017. dec. 3. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Mi lenne pontatlan az emlékeim közül? És miért lenne pontatlan? Te ott voltál, láttad, érezted amit én? Ja, hogy nem... :)
2017. dec. 3. 12:58
 4/13 anonim ***** válasza:

Tudtommal nem.

A harmadik szem nem csak néhányszor ad egy alakot, hanem komolyabb hatással van a gyerekre.

Én nekem ma volt pont alvásparalízis féleségem, 3 démoni alak repült felém, és nem ez az első.

Utána régen volt amikor mindig úgy láttam, mintha az ajtó mögül valaki kihajolna és nézett volna engem.

(Kiderült ez azért van, mert elvileg szellemek voltak a házban)

2017. dec. 3. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Koncentrációval ès vizualizációval ingerelhető a tobozmirigy (6. Csakra) ès utánna nyílik ki a harmadik szem ami egy mellèkes csakra. 4dimenziós belső látás. Fájdalmas lehet. Fejfájás szèdülès stb. Nem minden esetben ajánlott. Másrèszt vannak bizonyos kèmiai anyagok amik cèlzottan ezt blokkolják.
2017. dec. 3. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim válasza:
86%
Az egy dolog, hogy te mit érzel, de az nem feltétlen fedezi a valóságot, ugyanis az érzetek az agyban keletkeznek, és nem az érzékszerveidben. Az éjszakai sötétben én is látni vélek számomra ismerős formákat néha, de igazából csak az van, hogy bizonyos tárgyakra nem esik fény, és ezeknek a tárgyaknak az összessége adja ki azt a sötét foltot, amibe ilyenkor néha belelátunk valamit, ami nincs is ott. Ezért pedig az agyunk asszociációs része a felelős, ami igyekszik azonosítani az érzékelteket korábban már tapasztaltakkal. Ez az agyi rész a felelős azért, hogy felismerj pl. egy már hallott zenét, vagy egy macskáról meg tudd állapítani, hogy egy macska, vagy mondjuk felismerd arc alapján a barátaidat, stb.
2017. dec. 3. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
A másodiknak igaza van, csak lerontja a sok agymosott az értékelését. Ez egyértelműen alvásparalízis, semmi spirituális hülyeség. Sokszor nagyon valóságos hallucinációk kísérik, amik legtöbbször egy betolakodót takarnak, valamiféle szörny, kísértet vagy betörő. Tartsd vissza a levegőt és mindenképp csukd be a szemed! Akármit látsz, hallasz, vagy érzel, hogy megfog, nem tud neked ártani, csak a képzeleted szüleménye. Minél jobban félsz, annál rosszabb lesz, ezért kell az elején elfojtani.
2017. dec. 4. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
Okè. :D ez hülyesèg de hát ha egyszer valaki használja azt amiben ti nem hisztek mert objektív èrtelemben nincs, az nem jelent semmit. XD Ti is szubjektívek vagytok egy objektív testel. Cáfold meg. :)
2017. dec. 4. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Alvásparalízis = alvási bénultság, miközben érzékelünk olyan dolgokat, amik valójában nincsenek.

Én tudtam mozogni, megfordultam, vissza, becsuktam a szemem, ki, a kezemet visszahúztam stb. Nem voltam lebénulva átmenetileg.. :)

2017. dec. 4. 17:37
 10/13 anonim ***** válasza:
Ez tuti, mert a HarmoNeten olvastam! ;)
2017. dec. 4. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!