Látás, illetve mi az a dolog, ami megengedi azt, hogy tudd mi a jövő?

#1.

A Mansa Hungariqua-n velem szóba állnak. És veled?

#2.

A lencse vastagsága talán jobban dominál, mint a kereté. De te vegyél vastagabb keretűt, ha romlani kezdene esetleg a látásod, talán mégis segít. Egy próbát megér.

#3.

Ez egy hasznos komment volt, ami műveltségről, de minimum szorgos utánajárásról tanúskodik, köszönöm.

Hydra2001.

Az első mondatoddal tisztában vagyok és egyetértek, a példád viszont rossz. A jövő csak akkor változik, ha tudatosan belenyúlsz, amihez szükséges belelátnod. Minden más esetben megy a maga meghatározott útján. Meglehetősen érdekes, és igen sok kérdést felvető jelenség.

#5.

Nem igazán érdekel a magam sorsa, ezen talán már túlléptem. Néhány év, aminek mindig csak a jelenét érzékelem, pedig az nem igaz. Meg szeretném ismerni a rendszer működését, legalább a felettem egyel lévő rendszer szintjén. Sok jelentősége ugyan nincsen, de érdekel.Ha látsz valamit az nem egy kép, hanem rövid, 1-15 perces esemény. Ritka, akaratlagosan igen nehéz előidézni, és nem mindig, mindennel kapcsolatban sikerül. A sorsomat tökéletesen tudom akaratlagosan irányítani bizonyos keretek között, de nem igazán boldogít, pont ellenkezőleg. Ellentmondásos érzés, egyrészt érvényesül ugyan az akaratom, másrészt viszont tudom, hogy folyamatosan letértem arról az útról, ami nem tudom, hogy hogyan, és miért jött létre.

Skywinner.

Nekem is bejön a pszichológia, de az nem teljesen esik ugyanebbe a kategóriába.

A tudatosság nem egyenlő a tudatos éneddel. Ha az öntudatod kissé háttérbe szorul, attól még tudatos maradhatsz, viszont bizonyos korlátok meggyengülnek.

Az, hogy a látás nem tudás, hanem érzékelés, az egy meglehetősen érdekes felvetés. Öntudatlan állapotban kell legyél ahhoz, hogy úgy láss, mint ha ott lennél. Viszont ha nem vagy abban, de nem is vagy a standard tudatállapotodban, akkor ez javarészt tudatalatti szinten játszódik le, ami nem tényleges látást, hanem inkább az események, okok ismeretét eredményezi. Ezt inkább tudásnak mondanám, mint látásnak, bár az érzékelés kifejezést talán ráerőltethetjük, ha nagyon akarod.

Orbitális tévedés. Minél tapasztalatlanabb az elméd, annál jobbak a képességeid. Nem kell fejlesztgetned semmit az égvilágon, mindössze megnyugodnod, azaz a rádrakódott gondolatokat és nyűgöket kiverni a fejedből, azaz a jelenlegi énedet elfelejteni. Hozzá kell még egy nagy rakás akarat, hogy megtarts egy célt amit látni akarsz, és a tudatosság, hogy mindezt irányítsd és emlékezz rá.

Soha nem voltam még látónál, és maximum csak olyanhoz mennék, aki nem állítja ezt magáról. Persze így nehezebb megtalálni.

HakapesziM.

Valóban sokan használják ki az emberek hiszékenységét, de ez minden területre igaz. Az emberek már csak ilyenek.

Kedves Skywinner.

Szerintem ez a kérdés túlmutat a pszichológián, ami alapvetően az elméd mondjuk úgy mechanikus működését elemzi.

Mint korábban mondtam, én is szeretem a pszichológiát, így nagyjából fel tudom mérni, mik a jelenlegi határai. Nagyon sok minden feltételezéseken alapszik, és általában a legszimpatikusabb hipotézist fogadják el mérvadónak, illetve mint az élet minden egyéb területén, azét aki valakinek a valakije. De cáfold meg kérlek azzal, hogy leírod az aktív vagy a passzív memóriád működési mechanizmusát például az általad tanultak alapján. Utána továbbléphetünk picit nehezebb és kevésbé gyakori funkciók elemzése felé.

A tudat talán az lehet, amikor tisztában vagy azzal, hogy megfigyelsz. Az öntudat talán az, amikor saját magadat is el tudod helyezni az adott szituációban, és akarattal rendelkezel. Az éntudatod meg az, amelyik arra késztet téged, hogy mindenképpen egy olyan válasszal rukkolj elő nekem, amivel igyekszel tájékozottabbnak feltüntetni magad , mint amilyennek gondolsz. Ha esetleg nem tennéd meg, a kényszer akkor is ott motoszkál benned. A tudatos én pedig egész egyszerűen higgadtság, tapasztalat és intelligencia.

Van amit kevésbé tudsz fejleszteni, mint amekkora ütemben rakódik rá a szemét. Persze csak az adott cél szempontjából tekintve hulladék, más esetekben hasznos tapasztalatok összessége. Bent vagy egy bunkerben, aminek van a tetején egy lyuk, amin keresztül látod a fényt. Kapsz egy vésőt és egy kalapácsot, hogy ásd ki magad. Emellett félóránként ledobok a bunkered tetejére egy vödör betont. Ez mehet napokig, aztán kapsz a bunkerba egy kis élelmet. aztán egy nintendót, majd plazmatévét, netán egy kis szeszt, haverokat, lányokat, vagy fiúkat, amelyiket szereted. Mire ráeszmélsz, hogy te a vésődet és a kalapácsodat akartad fejlesztgetni, mint képesség, addigra már feletted van 30 köbméter beton. És mivel a tudatalattid picivel rakoncátlanabb és sok esetben erősebb, mint a tudatos akaratod, igazából már nem teljesen őszintén kapirgálod a betont, hiába mondod azt.

Persze mindent lehet fejleszteni, csak nem ugyanúgy.

Nem, sajnos nem érzékelem az ellentmondást. Az akarat az egy nyers erő. Azon nemigen tudsz mit fejleszteni. Vagy akarsz valamit, vagy nem. Ami a kettő között van az, hogy mennyire akarod. Mindennél jobban, vagy mindennél jobban nem. A tudatosság, hogy tisztában legyél vele, hogy mi történik. nem több. Az pedig, hogy emlékezz rá, miért kéne magyarázatot igényeljen..ezek alapvető dolgok, de ha te érdemben és belátható időn belül tudsz ezeken fejleszteni, megkövetlek.

Te nem tudod megállítani a gondolataidat, akkor más sem tudja? Ez történik amikor olvasol valahol egy butaságot, és azonosulsz vele. Amikor valamire koncentrálsz, akkor például meglehetősen kevés gondolat zavar meg, ha jól sejtem. Ha megzavar, akkor vagy koncentrációzavarod van, vagy nem érdekel igazán az, amire figyelned kéne. A további három bekezdéshez ebből eredően sok mindent már nem is fűznék hozzá.

Nem lehet, hogy kevered a tudatosságot azzal az állapottal, amikor krízishelyzetben egy szükségesen minimális időre a tudatalattid veszi át a teljes kontrollt, amíg te azt csak éberen megfigyeled? Az, hogy a tudatalattid mit tekint az aktuális pillanatban kritikusnak, lehet egy banális dolog is, de többnyire rád nézve fizikai veszélyt jelentő helyzet. Sajnos éppen hogy semmi köze nincs a tudatossághoz.

Az utolsó előtti bekezdésed miatt nem ismételném magam. Fentebb leírtam, hogy van különbség tudat, öntudat és éntudat között is. Értelmezd kedved szerint.

Úgy különbözteted meg, hogy ideális esetben teljesen életszerű, de egy igazán nehezen leírható érzelem is kíséri. A nézőpontod érdekes módon nem feltétlen az, ami valós esetben reális lenne, de közel van hozzá. Nem tudom, mivel látod és hogyan. Addig fordulsz be önmagadba, amíg minden kifordul, de mondhatok még keleti mesterek sínvonalú bölcsességet. Ha tudnám, nem kérdezném, ahogyan azt sem, hogy mindez hogyan lehetséges, mi értelme, és mi valóság, mi nem az. Kevésbé ideális esetben torzul a kép, általában homályosodik, de nem jelentősen, inkább úgy, mint amikor a fényképező egy dologra fókuszál, a háttér pedig homályosabb, annyi különbséggel, hogy a fókuszált téma sem tökéletesen éles. Más esetben a kép teljesen torz, de az esemény elrendezése felismerhető, a hangok viszont tökéletesek. Mindössze az emlékek megőrzése a kérdés, mivel a tudatalattidnál is alapvetőbb eleme az elmédnek ezeket a tapasztalásokat többnyire mindenáron meg nem történtté akarja tenni.