Az alacsony önértékelés és a magány kéz a kézben járnak szerintetek? Aki magányos, az azért magányos, mert nem szereti önmagát, és emiatt mások sem tudják szeretni? És ha szeretni fogja magát, akkor mások is elkezdik szeretni?

Az alacsony önértékelésű emberek nem magányosak, hanem elnyomott felek egy kapcsolatban. Akinek helyén van az önértékelése, az vagy kiegyensúlyozott kapcsolatban él egy másik egészséges önértékelésű emberrel, vagy elnyomóként él egy alacsony önértékelésűvel, vagy egyedül él, mert nem talált egészséges önértékelésű embert elnyomni nem akar másokat és azt sem akarja, hogy elnyomják.

Akinek alacsony az önértékelése, az nem bírja ki egyedül, az koloncként lóg valakin és cserébe mindent elvisel.

Nekem nagyon alacsony az önértékelésem, és magányos is vagyok. Ez maximum annyiban függ össze, hogy az önértékelési problémáim miatt nincs elég önbizalmam, így nem is merek annyira ismerkedni, illetve ha valakihez vonzódom, akkor görcsösen meg akarnék neki felelni, rástresszelek, hogy nem leszek elég jó, és inkább zárkózottan viselkedem vele/a közelében, ergo én magam lököm el saját magamtól. De ettől függetlenül biztos találok majd olyan férfit, akivel mégis összejön. Szóval azért szerintem nem feltétlenül járnak kéz a kézben, ahogy fogalmaztál. Ahogy írta az első, találnak ők is valakit, csak ők lesznek az elnyomottabb felek a kapcsolatban.

Az meg nem igaz, hogy aki nem szereti önmagát, azt mások se tudják szeretni. Számos olyan ismerősöm van, akik nem szeretik túlzottan önmagukat, én mégis nagyon szeretem őket. És én se szeretem kifejezetten például önmagam, mégis sokan szeretnek.

Azt kihagytam, hogy még azzal függhet össze, hogy például aki nem szereti önmagát, nem elégedett önmagával, annak közel sincs olyan kisugárzása, mint mondjuk egy kiegyensúlyozott embernek, akinek egészséges önértékelése van. Így egy egészséges önbizalommal rendelkező nőt például hamarabb fognak "felszedni", mert vonzóbb lesz a kisugárzása is. Ezt magamon is megfigyeltem már, amikor rossz passzban vagyok és nagyon kevés önbizalmam van, akkor kevésbé néznek meg a férfiak, mint akkor, amikor épp valami olyan történt, ami miatt meg vagyok magammal elégedve és jól érzem magam a bőrömben. Tehát ahogy változik a lelki állapotom, önmagam értékelése, úgy változik a kisugárzásom is, és így vonzóbb leszek a férfiak számára (legalábbis még jobban felfigyelnek rám). Egy férfivel dettó ez a helyzet, a kevés önértékeléssel rendelkező, önbizalomhiányos pasit kevesebb nő fogja vonzónak találni, mint azt, akinek egészséges önbizalma, önértékelése van.

#4 voltam

"De akkor a magánynak mi az oka, ha nem az alacsony önértékelés?"

Szerintem ezt embere válogatja, a magánynak több oka is lehet. Például valaki annyira visszavonult életet él, alig jár társaságba, mondjuk még munkahelyen is szinte csak azonos neműekkel van vagy mindenki foglalt már, stb., és nincs igazán alkalma se, hogy ismerkedjen. Vagy mondjuk valaki nagyon rossz természet, és nehezen talál olyat, aki elviselné és vele lenne. Vagy pszichés problémák miatt, amelyek meggátolják abban, hogy rendesen tudjon ismerkedni (pl. szociális szorongásos betegséggel/szociális fóbiával elég nehéz nyitottan ismerkedni, randira menni, stb.). Vagy valamilyen testi problémája van. Vagy - ami az önértékeléssel is összefüggésben van (ahogy a pszichés gondok is) - annyira kevés az önbizalma, hogy nem mer kapcsolatot teremteni a másik nemmel vagy nagyon nehezen, ezért nincs senkije. De akár annyi is lehet az oka, hogy eddig nem volt szerencséje, nem tudott magának párt találni, mert nem olyanokkal próbálkozott/nem olyanok próbálkoztak nála, akivel összejött volna a dolog. Vagy valaki nagyon válogatós, és szinte lehetetlen mércéket állít fel, olyanokat várna el egy társtól (külső, belső kapcsán), amilyenből nagyon kevés van vagy nincs is, ezért szinte mindenkit csak elutasít/szinte senkinél nem próbálkozik.

Most hirtelen ezek a lehetőségek jutottak eszembe, de nyilván számos oka lehet még, ez nem olyan, hogy aki magányos, az konkrétan egy dolog miatt magányos, ez ember- és helyzetfüggő. Legalábbis nekem ez a véleményem.

Akinek alacsony az onertekelese, az nem finnyas. Vagyis nyilvan nem jon össze minden jottmenttel, annal a magany is jobb.

En ugy tapasztaltam, h mikor nagyon nullanak, hulladeknak ereztem magam, akkor probaltam eszrevetlen maradni. Ezt ugy ertem, h probaltam nem ranezni senkire, plane megszolalni aztan soha, es nagyon nem voltam nyitott. Egyszeruen az ilyen embert meg se kozelitik, tul sok energia a bizalmaba ferkozni. Es amig nem ismernek teged es nem kotodnek hozzad, nem tudhatjak, erdemes-e megprobalni megkozeliteni teged. Az elso lepes, h elhidd, h egyenrangu vagy! Nagyon fontos lepes! 35 evesen ott tartok, hogy kezdem elhinni magamrol, h nem erek kevesebbet, mint a tobbi ember, es ez nagyon sokat valtoztatott, komolyan!

Mondjuk ennek ellenere sosem voltam maganyos, mert valami csoda folytan 19 evesen egy pasi azt gondolta, hogy o marpedig akkor is probal felem nyitni, ha az esetemben ez nehez is. Kitarto volt. O mostanra a ferjem, a gyerekeim apja. De ha o nem talalt volna meg 16 eve, akkor szerintem meg mindig maganyos lennek.

Szoval helyedben minden nap elmondanam magamnak, h egyenrangu vagyok!!! Akkor nyitottabb leszel es leveszed a "neszoljhozzam"-alarcodat :) Sok sikert!