Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Itt voltak a földönkívüliek!...

Itt voltak a földönkívüliek! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Már jó pár héttel ezelőtt történt de csak most merem leírni de még mindig félek. Egy éjszaka aludtam és éjfél körül lehetett amikor egyszer szép lassan arra ébredtem fel hogy valaki vagy valami motoszkál a szobában. Először hallgatóztam, nem mertem egy kicsit sem megmozdulni. Utána megpróbáltam felnézni, és megpillantottam egy apró, nagyon alacsony emberszerű lényt, a szoba másik végében, pont olyan volt amiket tévében, interneten lehet látni, bár igaz hogy homályosan láttam, csak az alakját. Nagyon lassan mozgott. Annyira megijedtem, szinte lebénultam a hideg futkosott rajtam. Nem mertem odanézni, de hallottam hogy egyre közelít, utána viszont kiment az ajtón. Odakinn is hallottam zörgést, utána nem mertem elaludni, csak feküdtem az ágyban mozdulatlan. Reggel azt vettem észre hogy kint néhány dolog szét volt dobálva. Azóta nem merek otthon aludni, anyuéknál szoktam, de van hogy inkább nappal. Nem álom volt, ez teljesen biztos, csak anyunak mertem elmondani, de ő is azt mondja biztos álmodtam, pedig biztos hogy nem, bárcsak úgy lenne. Azóta folyton ilyen oldalakat olvasgatok, de nem tudom mit kellene tennem, úgy érzem, úgysem tudok elbújni, muszáj volt leírnom ezt, ha valakinek van hasonló tapasztalata, írjon


22/L


2011. júl. 14. 09:12
1 2 3 4 5
 1/42 anonim ***** válasza:
36%

érdekes történet! lehet igaz de lehet hogy nem!

nem csak álmodtad és úgy hidted hogy igazából is megtörtént ???! ja és ha igaz és az én szobámba is járna akkor énse mozdulnék meg és nem tudnék aludni!de 22 évesen minek kell félni tőle ? ha kicsi akkor le tudod ütni a kisujjaddal is! ;)

2011. júl. 14. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 anonim válasza:
71%

Nekem csak kérdéseim lennének.Biztos, hogy nem betörő volt?Nem tűnt el semmi?Mikor ki ment és szétpakolt, utána hova tűnt?Vagy csak abba maradt a motoszkálás és kész?

Én hiszek a földönkívüli létben, mert elképzelhetetlen, hogy ekkora Univerzumban csak a Föld ahol van élet!!!

Hol laksz?Kihalt városrészen?panel,kertes?

2011. júl. 14. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/42 anonim ***** válasza:
8%
szokj le a drogokról
2011. júl. 14. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
83%

Nekem is volt ehhez hasonló élményem,én sem mertem mondani senkinek.

Ez az egész esetem kb.15 éve történt és azóta is rendszeres, kisebb nagyobb kihagyással.

Én úgy védekeztem ,hogy éjjeli lámpa fénye mellett mertem csaj aludni.Utána meg kértem őket,hogy ,ha minden áron jönniük kell akkor nappal jöjjenek.

Azt is kérdeztem mit akarna,de csak eleinte nézek engem és nem mondtak semmit.

Azóta tudom ,hogy nem földönkívüliek voltak hanem szellemi lények.

És én vonzottam be ezeket a lényeket.

Most már nem félek,mert meg szoktam és tudom ,hogy nem bántani akarnak se ijesztgetni.

Most,hogy tudom ,hogy léteznek ilyen lények el kezdtem tanulni az ezoterikát.

Nem baj ha van olyan aki nem hisz,talán neki jobb is akkor.Lényeg,hogy én tudom és ennyi!

2011. júl. 14. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 A kérdező kommentje:
Kertesben lakom, és az volt a furcsa, hogy utána semmit nem hallottam, és minden zárva volt másnap. De nem álom volt, hisz utána nem aludtam reggelig. És azóta is alig merek.
2011. júl. 14. 09:38
 6/42 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nem iszok, nem drogozok és nem is hazudok. De nem csodálkozom hogy nem hisztek, eddig én sem hittem volna el senkinek sem
2011. júl. 14. 10:20
 7/42 anonim ***** válasza:
Nem birod leütni mivel ha látja h ez a szándékod, lebénítja az agyad, az ingerek nem jutnak el az izmokba, nem tudod bántani.
2011. júl. 14. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 anonim ***** válasza:
én hiszek bennük! de csak képzelődsz! és ha olyan kis izék akkor démonbébi!
2011. júl. 14. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/42 anonim ***** válasza:
Többször is láttad?Nem lehet,hogy tényleg álmodtad,csak felriadtál rá és ezért nem aludtál reggelig?
2011. júl. 14. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/42 anonim ***** válasza:
Olyan kicsi, szürke, vékony alien volt? Leírnád egy kicsit pontosabban? Nem tapasztaltatok ezen kívül más furcsa dolgokat a házban?
2011. júl. 14. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!