Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » A magyar UFO szövetség is...

A magyar UFO szövetség is elismerte, hogy az Annunakik génmanipulációval hoztak minket létre?

Figyelt kérdés

"Az annunakik egy földönkívüli faj, akik évezredekkel ezelőtt érkeztek bolygónkra." Ezzel az első hallásra vadul hangzó feltételezéssel foglalkozott novemberi előadásában a Magyar UFO Szövetség elnöke. Kalmár János szerint a lények hüllők voltak és először az ókori közel-keleti népekkel léptek kapcsolatba, akik később különféle ábrázolásaikban meg is örökítették őket.


Az annunakik az emberiség genetikai átprogramozásában játszottak központi szerepet az előadó szerint, aki elmondta azt is, hogy leszármazottaik a mai napig köztünk élnek és valamennyien befolyásos politikai, gazdasági, vagy éppen művészeti pozíciókat töltenek be.


A konzervatívabb olvasó számára hajmeresztően hangzó teória az egyik legfelkapottabb összeesküvés elmélet napjainkban. Eredetileg David Icke-től származik, aki szerint a hüllőemberek mai utódai irányítják egész világunkat és egyebek mellett képesek alakváltásra is, amelyet állítólag már biztonsági kamerák is megörökítettek. A világ minden részén találni kutatókat, akik meggyőződéssel hisznek a hüllőemberek elméletében. November elején Jesse Ventura, egykori amerikai politikus - 1999 és 2003 között Minnesota állam kormányzója volt - az egyik amerikai kereskedelmi tévécsatornán futó Conspiracy Theory (Összeesküvés elmélet) című sorozatában egy külön epizódot (itt megnézhető angol nyelven) szentelt a teóriának. Hasonló feltételezésre épül John Carpenter: They Live (Elpusztíthatatlanok) című fantasztikus filmje, amelynek az 1988-as bemutatóját követő példa nélküli politikai ellenkampányról korábban már mi is írtunk annak kapcsán, hogy hamarosan a mozi újraforgatását tervezik.



http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=vzbeY..


Mit szolsz? Te már hallottál erről máshol is? Jwlwnvoltál, eme jeles előadáson ?


2013. jan. 7. 19:43
1 2 3 4 5
 1/42 anonim ***** válasza:
82%
lolmá
2013. jan. 7. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 anonim ***** válasza:
80%
Mit szólok? Kalmár János..hmmmmmmmm.....még egy hülyével és még egy felesleges kérdéssel több, ennyi.
2013. jan. 7. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/42 anonim válasza:
16%
Én ezt nem értem honan jötek ezek?? Még mindig it vanak? Leirnád nekem parasztnyelven privibe me tenyleg nem naon értem
2013. jan. 7. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
90%
Mi az az UFO szövetség, és mit akar?
2013. jan. 7. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 anonim ***** válasza:
82%

"Mit szolsz?"



. . . . . .. . . . . . . . . . . ,.-‘”. . . . . . . . . .``~.,

. . . . . . . .. . . . . .,.-”. . . . . . . . . . . . . . . . . .“-.,

. . . . .. . . . . . ..,/. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ”:,

. . . . . . . .. .,./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .\,

. . . . . . . . . /. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,}

. . . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:`^`.}

. . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:”. . . ./

. . . . . . . /. . . __. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . :`. . . ./

. . . . . . . /__.(. . .“~-,_. . . . . . . . . . . . . . ,:`. . . .. ./

. . . . . . /(_. . ”~,_. . . ..“~,_. . . . . . . . . .,:`. . . . _/

. . . .. .{.._$;_. . .”=,_. . . .“-,_. . . ,.-~-,}, .~”; /. .. .}

. . .. . .((. . .*~_. . . .”=-._. . .“;,,./`. . /” . . . ./. .. ../

. . . .. . .\`~,. . ..“~.,. . . . . . . . . ..`. . .}. . . . . . ../

. . . . . .(. ..`=-,,. . . .`. . . . . . . . . . . ..(. . . ;_,,-”

. . . . . ../.`~,. . ..`-.. . . . . . . . . . . . . . ..\. . /\

. . . . . . \`~.*-,. . . . . . . . . . . . . . . . . ..|,./.....\,__

,,_. . . . . }.>-._\. . . . . . . . . . . . . . . . . .|. . . . . . ..`=~-,

. .. `=~-,_\_. . . `\,. . . . . . . . . . . . . . . . .\

. . . . . . . . . .`=~-,,.\,. . . . . . . . . . . . . . . .\

. . . . . . . . . . . . . . . . `:,, . . . . . . . . . . . . . `\. . . . . . ..__

. . . . . . . . . . . . . . . . . . .`=-,. . . . . . . . . .,%`>--==``

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _\. . . . . ._,-%. . . ..`

2013. jan. 7. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/42 anonim ***** válasza:
82%
Én meg elsimerem a sárkányok létezését, hurrá! Bizonyítani már luxus manapság az elméleteket?!
2013. jan. 7. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/42 anonim ***** válasza:
73%
Hol marad, a "Na, erre mit lépsz?" és az "Erre varjál gombot!"?
2013. jan. 7. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 Tom Benko ***** válasza:
90%
A magyar Piroskaszövetség még nem jelentkezett?
2013. jan. 7. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/42 anonim ***** válasza:
90%
Én nem ismerem el a magyar UFO szövetséget. :)
2013. jan. 7. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/42 anonim ***** válasza:
92%
Az UFO szövetség tele van felkészült szakemberekkel pl:Kalmár János vagy ki.:)
2013. jan. 7. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!