Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Megfejtettem az ufók összeeskü...

Megfejtettem az ufók összeesküvés titkát? (tanulságos)

Figyelt kérdés

Egyik ismerősömmel beszélgettem hétvégén és nagyon érdekes dolgokat mondott, figyeld mert leleplezi az ufós mizériát és felfedi az okokat.


Barátom teológiát tanul egy neves magyar egyetemen és kifinomult lélek, nagyon intelligens. Az UFO esetekről beszélgettünk és elmondta, hogy azok mind hamisak és felfedte a hamisítás okát is.


Elmondta, hogy az ufókat valamikor a század közepén találták ki sátánisták. Amerikai sátánista szekták nem bírtak fogást találni a hívő amerikaiakon és a katolikus egyházon, ezért azt találták ki, hogy ezt az egész ufó mizériát bevezetik és elterjesztik az emberek között, hogy azok ne Istenben higyjenek, hanem ilyen misztikus ostobaságokban, amit ma EZO TV-nek nevezünk meg spiritualizmusnak.


A lényeg az volt, hogy gazdag sátánista körök fizettek meg embereket, hogy alkossák meg ezt az ufó összeesküvést és hírdessék azt, hogy az ufók akik ide jöttek, azok teremtették az emberiséget és a Bibliai valós Isteni kinyilatkoztatások és Jézus Urunk mögött is igegenek állnak, ezzel az emberek fordúljanak el Istentől és legyenek hitetlenek a sátán prédái. Sajnos ez nagyon is túljól sikerült nekik. Elmondta azt az esetet, amiben ezek a sátánista körök lelepleződtek. Már sajnos a tőrténetre és a forrásokra nem emlékszem, de ha belinkelitek az is jó lesz, mert a barátomnak nincsen netje. Egy Bibliai folyóíratból olvasta, ami nem jelenik meg netes felületen és a nevek nem ugranak be.


Na, lényege az, hogy az ember ne Istenben keresse az utat hanem maga, de mivel csak Jézusban lehet megtalálni, így az ember eltéved és könnyen a sátánisták martaléka lehet, ami tőrtént itt is http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__magia-okkultizmus__4..


2013. jún. 16. 23:09
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
71%
Ja persze biztos nincsen más értelmes lény az univerzumban csak ez a 7+ milliárd birka!
2013. jún. 16. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
75%
pedofil egyház tagjairól a haverodnak mi a véleménye, ha jézus látná mit csinál az egyház sírva fakadna vatikán tele van arannyal a sok hívő meg éhezik brazilia afrika
2013. jún. 16. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
64%
Hát ez valami fantasztikus. És ilyenek járnak egyetemre? Lehet hogy tényleg ritkítani kéne a létszámot.
2013. jún. 16. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
83%
Nagyon erős túlzás azt állítani, hogy felfedett bármit is. Csupán van egy teóriája, amit, ha valakit érdekel, neki lehet állni bizonyítani vagy cáfolni.
2013. jún. 16. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
94%

Íme az én teóriám: Élt valamikor, kb 2000 évvel ezelőtt egy Jézus fickó, aki jót akart cselekedni az emberiséggel, szeretetre és megértésre okította őket. Valószínűleg eszébe nem jutott egyházat építeni. A tanait kiforgatta és alaposan átformálta egy kisebb csoport, akik semmi másra nem törekedtek, mint hogy minél nagyobb hatalmat gyakoroljanak az emberek fölött. Összeállították, összelopkodták a biblia szövegét régi népek mítoszaiból, történelméből. Ami nekik tetszett, azt benne hagyták, ami nem illett a világképükbe, azt kiollózták. Lőn keresztény egyház, aminek a pápája és főpapjai semmi mást nem csináltak életük során, mint pöffeszkedtek és dőzsöltek, a parasztokat a pokollal és más túlvilági szörnyűségekkel riogatták, hogy félelemben tartsák őket. A rettegő ember könnyen irányítható, a papság így tudta a hatalmát fenntartani sok száz éven keresztül. Egy ember lelkének megnyomorítását "érdemes" gyerekkorban elkezdeni, ezért történt az a sok szörnyűség a keresztények által vezetett árvaházakban és iskolákban.

Szóval ha volt olyan pontja a történelemnek, amikor a gonosz átvette az uralmat, az pont akkor volt, mikor ez a rákfene, ami a keresztény egyháznak nevezi magát, fellépett a történelem színpadára.

Mellesleg az ufóészlelések nem csupán száz évre vezethetők vissza, az emberiség történelmét végigkísérik ezek a furcsa jelenségek, és jóval ősibbek bármely vallásnál.

2013. jún. 17. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
86%

Csodálom hogy nem én vagyok az első kommentelő,de még senki se mondta el a teória szépséghibáit.Nekem ezek tűntek fel a legjobban:

"Elmondta, hogy az ufókat valamikor a század közepén találták ki sátánisták. "


Na már itt elindult a le irányba a teória.Haverodnak mondd meg ne csak teológiát de történelmet is tanuljon.Már az ó korban felmerült a gondolat,nevezetesen Anaximandrosztól (aki egyébként korát megelőzendő természetfilozófus voilt,még az evolúciót is megsejtette Darwin és Linné előtt évezredekkel).Bár ez tényleg igen csak kezdetleges elképzelés volt,de szerinte lehettek a Földön kívül is más élettel benépesített világok,és civilizációk.Illetve ezek az elképzelések a történelem során más korokban is neves szószólókra találtak.A 16. században Giordano Bruno is folytatta a filozofálást,és ő is hangoztatta a másik bolygókon élő élőlények lehetőségét.A 19. században pedig hatalmas méreteket öltött a másik bolygókon való élet lehetőségébe vetett hit és bizakodás.Például a 19. századból erednek a "marsi csatornák"elnevezés,melyet a kor csillagászai találtak ki.Ugyanis úgy vélték hogy kezdetleges távcsöveikben látható képen a Mars felszínén húzódó sávok,intelligens földönkívüliek csatornahálózatai lehetnek,melyek üvegkupola városokat kötnek össze.Külön verseny volt hogy ki talál még más holdakat/planétákat a Marson kívül (melyet akkoriban teljes mértékben élettől roskadozó bolygónak tartott mindenki).Aztán a 19. század végén és a 20. század elején megszületett H.G.Wells lenyűgöző könyve,a Világok harca,mely a földönkívülieket először festette le,barbár,gonosz,ártó szándékú lényekként.Ez nagy hatással volt a korra,és még napjainkban is érzékelhetjük ennek hatását felfogásunkra.Aztán a 20. század elején a Vénuszt élettől búrjánzó űroázisnak véltek,egészen a Vénusz expressz,és a venyera program megkezdéséig,melynek során és végére kiderült hogy egy űrben keringő olvadt golyó lényegében az egész bolygó,400 c fokos felszíni hőmérséklettel.


De a lista hosszú.Szóval a földön kívüli élet gondolatának és megszületésének nincs,de ha van is köze a sátániszákhoz,csak nagyon kevés.


Valamint az észlelések tényleg kamuk de az hogy csak mi lennénk természettudományosan képtelenség.


Poliateista

2013. jún. 17. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 Antimod ***** válasza:
72%

"Elmondta, hogy az ufókat valamikor a század közepén találták ki sátánisták."


Hát persze, a gonosz sátánisták.

Az nem gond, hogy UFO-megfigyelések már a 19. században is voltak, jóval az emberi repülés megkezdése előtt.

Szintén nem gond, a spritualizmus, mint irányzat, jóval régebbi eredetű. Véleményem szerint az UFO-téma a roswell-i eset kapcsán erősödött fel, mert rákapott a filmipar és a média a szenzációra. Ettől függetlenül a jelenség valószínűleg már jóval korábban - akár ezer évekre visszamenőleg is - létezett.


Abban egyetértek, hogy van a világban egy fogyasztásra ösztönző, egoista és végtelen kegyetlen irányzat, amely mögött komoly pénzügyi körök állnak, valószínűleg egészen torz személyiségű emberekkel. Azonban UFO-kat tőlük függetlenül is megfigyelnek szerte a világban, így nem lehet a szőnyeg alá söpörni a jelenséget azzal a félremagyarázással, hogy valakik kitalálták azt.

2013. jún. 17. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
66%
Ne vedd rossz néven kérdező, de a barátod tipikusan olyan leegyszerűsített magyarázatot adott egy általa nem értett (társadalmi) jelenségre, mint amilyeneket a Biblia ad a minket körülvevő világra. Ilyen elméletekkel Dunát lehet rekeszteni. Jó könyv vagy film alap, ha kidolgozza, de kb. ennyi. :)
2013. jún. 17. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 nemelfogult ***** válasza:

Csak kíváncsi lennék, hogy ez barátodnak privát véleménye, vagy az egyetemeista társai, esetleg tanárai általánosan elfogadott elmélete.

Ismerek ennél jóval kifinomultabb "keresztény magyarázatot" (akik nem csinálnak olyen hibákat, hogy az ufo-kat "kitalálták" a XX-ik században, stb.), de összességében azok sem állják meg a helyüket.

Persze lehet joggal azt is mondani, hogy egyelőre nincs még magyarázat sem, ami megállná a helyét.

2013. jún. 17. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
hehehe jót röhögtem, ugye tudod hogy a sátánisták azt isy tudják és elfogadják hogy az ők isteneik is idegenek
2013. jún. 17. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!