Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Ha gyerekkoromban meglátogatta...

Ha gyerekkoromban meglátogattak az idegenek, van esély rá hogy még visszajönnek?

Figyelt kérdés
Úgy 10 éves lehettem, láttam őket a szobámban. 1 mellettem állt egész közel az ágy mellett balra, 2 meg távolabb volt a szekrény előtt álltak és mind rám néztek, nagyon féltem, de utána elkábíthattak, mert nem emlékszem rá, hogy aztán mi történt. Reggel felébredtem. Azóta szerencsére elköltöztünk abból a házból. Most 27 éves vagyok és még mindig félek ha rágondolok, hogy ez bármikor megismétlődhet. Sokáig csak lámpafény mellett mertem aludni, ez örökre kihat az életemre úgy érzem. Voltam pszichológusnál is, aki megerősítette, hogy akkor valami történt velem ami ilyen hatással volt rám, de szerinte valami egyéb dolog zaklatott fel az életben, amitől hallucináltam, de én tudom, hogy mit láttam és az valódi volt. Sosem hallucináltam előtte és utána sem, miért pont csak akkor tettem volna? Ebben nincs semmi logika szerintem.

2016. dec. 22. 08:51
 1/9 anonim válasza:
Nem valószínű, hogy visszajönnek, de az biztos, hogy nem kell félned tőlük, mert ha ártani akartak volna neked akkor megtették volna már.
2016. dec. 22. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
46%
Van esély rá. Az, hogy hol élsz semmit nem jelent. Bárhol megtalálnak. Azokat akiket elvisznek...azokat általában rendszeresen elviszik, de sokszor nem is emlékeznek rá. Generációkat visznek csak el. Tehát ha téged elvittek már, akkor a gyerekeidet is elfogják..és a szüleid közül is vittek már el.
2016. dec. 22. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Pszichológusod sajna nem nagyon konyít pszichológiához.

Lehetne csak 1szer halucinálni életben. Ez ésszerű, csak nem vagy mélygondolkodó.

Van rá esély. Akkor is lenne ha nem találkoztál volna még velük.

Nincs mitől félj.

2016. dec. 22. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Ha 17 éven át nem történt, azért van, mert anno nem találtak benned semmi olyan különlegest, hogy érdemes lenne meglátogatniuk téged.

Tehát, amíg tartod a jelenlegi szinted, biztosítva vagy látogatásuk ellen.

2016. dec. 22. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
54%
Meg fogod ismerni őket. Fehér köpeny lesz rajtuk, s egy érdekes szabású kabátkát adnak majd ajándékba.
2016. dec. 22. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 True Damage ***** válasza:
0%
Esely mindenre van de akkor legyel rafkosabb...ha ott vannak hasznald ki :D marmint ha mar elvisznek csak tudsz kerni toluk valami szupererot vagy ilyesmi :D en biztos beprobalkoznek hasonloval :DHa mast nem is de valami tudast csak tudnak adni cserebe ha mar rajtad jatszanak orvososdit :D
2016. dec. 22. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
utolso igazad van, pont en is erre gondoltam.
2016. dec. 31. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 nagykatona válasza:
Attila, te vagy az ?
2017. jan. 18. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Állítólag 20 évente jönnek
2017. szept. 16. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!