Mit szolnatok, ha lehetne vizzel müködö ürhajo, mert van vizzel müködő autó, elég lenne a csillagközi utazásra?

Kapaszkodjatok, VAN vízzel működő rakéta, illetve folyamatos fejlesztés alatt áll a vízzel működő űrhajó is.

Többféle elven működnek a fejlesztések.

1., Forróvizes rakéta:

[link]

(Berlini egyetemi projekt, NASA együttműködéssel)

Érdekes PDF erről:

[link]

Egy magas hőt (300 fok) és nyomást elviselő (150...300Bar) tartályban vizet melegítenek. A magas nyomáson, több száz fokos hőmérsékleten nem forr fel a víz. Azonban a tartályból kieresztve azonnal gőzzé válik, vagyis jelentősen kitágul. Ez a felszabaduló energia a számítások és tesztek alapján valóban képes a hagyományos űrrakéták első két fokozatát kiváltani, azaz 10..30km-es magasságba feljuttatni a terhet. Itt már a kisebb gravitáció és a csökkenő légellenállás mellett sokkal olcsóbban, lényegesen kevesebb üzemanyagot elpöfékelve lehet kijuttatni az űrbe a rakományt. A módszer előnye, hogy a rakétából kilépő víz visszakerül a légkörbe, majd onnan a víz természetes körforgásába. Teljesen környezetbarát technológia. A víz felmelegíthető környezetbarát erőművekkel (szél, napkollektor, vízi erőmű, esetleg atomerőmű) termelt olcsóbb árammal, vagy közvetlenül alkalmas forgatható tükrökkel a törzsre irányított napenergiával. Így lehetőség van szép fokozatosan órákon keresztül betárolni az űrbe néhány perc alatt feljuttató energiát.

A megadott hivatkozásokon közölnek összehasonlító táblázatokat is a különféle hajtóanyagok és a magas hőmérsékletű túlhevített vízről. És meglepő módon a gőz ezekhez képest nem is rossz üzemanyag!

2., Nukleáris vízforraló rakéták:

[link]

Itt már direkt az űrben való utazáshoz használnának (sós) vizet a meghajtóban. Egy kis atomreaktorral hevítenek fel vizet, aminek gőze hatalmas sebességgel kilép a fúvókán. Mivel a tolóerő a kilépő anyag tömege szorozva a kilépési sebességgel, így a hagyományos kémiai rakétáknál lényegesen nagyobb tolóerő érhető el. Ilyen rakétákkal elméletben már bolygóközi utakat lehetne megvalósítani.

3., A hidrogén és az oxigén kiváló hajtóanyag, ám nagyon veszélyes és nehézkes az út során tartósan így tárolni. A hidrogén, mint a legkisebb méretű atom, könnyen szivárod, a vasat szitává luggatva távozik a tartályokból, stb.

Azonban víz állapotban biztonságosan szállítható. A víz remek sugárpajzs is egyben az utasoknak, műszereknek. Továbbá szükség esetén ivóvízként is funkcionálhat, valamint hatalmas napelemtáblák vagy fedélzeti atomreaktorok segítségével termelt árammal hidrogén és oxigén üzemanyaggá alakítható és a kémiai rakéták tartályait feltölthetik vele, valamint a törzsben a vizet keringetve a hideg-forró hajóoldal hőmérsékletei kiegyenlíthetők, vagy akár fűteni/hűteni lehet vele. A módszer előnye, hogy a rakétákhoz csak annyi vizet kell átalakítani, amennyire szükség van. Nem kell a veszedelmes anyagot feleslegesen tárolni.

4., Amennyiben nehézvízről van szó; fúziós üzemanyagként is szolgálhatna a benne lévő deutérium, trícium, míg az oxigént vagy az ionmotor, vagy a levegőellátó rendszer használhatja. A fúziós meghajtás történhet a reaktorral alaposan túlhevített, hatalmas sebességű gázplazma/ion motorral, vagy mikro hidrogénbombák hajó mögött való szabályozott robbantgatásával. (mikrofúzió detonációs impulzus motor - lásd Daedalos projekt)

Ha így nézzük a lehetőségeket, a vízzel működő űrhajó nem is akkora képtelenség. :)

A csillagközi utazáshoz semmi sem elég. Sem az antianyag, sem a víz, de még a szalma sem -bár az utóbbit biztonságosan el lehet égetni. :-)

De azért egy hajtóanyag még is csak létezik: a idő. Komoly előnye, hogy ingyen van és bárki számára hozzáférhető. Szabad erőforrás. ( érdekes, hogy mégis pénzbe kerül, de ez már inkább politika) A csiga is odaér, ha kap néhány billió évet. Az élet már csak ilyen: vagy gyorsan, de reménytelenül sok energiával, vagy olcsón, de reménytelenül sok idő alatt.

Igazad van 13-as,

de az idő tényező nem szerepelt a kérdésben. Az eddig leírt módszerekkel lehetséges a csillagközi utazás, mert el tudod érni a harmadik kozmikus sebességet. Vagy közvetlenül, vagy a gravitációs parittyával. Ott a Voyager 1 és 2, az is megoldotta ezt már valahogy. Hogy utána a naprendszert elhagyva mennyi ideig tart, milyen további pályamódosítások és galaktikus szinten milyen gravitációs parittyák kellenek. Vagy ember/gép lenne az utas, valamint éber -e egy sok generációs legénység, vagy hibernált, esetleg molekulákból érkezési helyszínen szerelik össze az ottani környezethez igazított, 3d nyomtatott DNS-ből előállítva és műméhben növesztve, automata gépekkel felnevelve, kitanítva a hamarosan célba érkező legénységet évezredekkel később - az már más tészta. De elméletileg megoldható. - Nyilván pillanatnyi ismereteink szerint nem kell attól tartani, hogy ebben az évszázadban hasonlóra sor kerülhet...