Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Volt valakinek ilyen UFO...

Volt valakinek ilyen UFO észlelése?

Figyelt kérdés

Gyerekkoromban, fényes nappal történt, tökéletes látási viszonyok között.

Olyan 8-11 évesek lehettünk (1981-1984) amikor a szomszéd kislánnyal tartottunk hazafelé. Egy lakótelepen laktunk Budapest. Egyszer csak megláttunk egy nagy, lebegő fekete vagy sötétszürke tárgyat felettünk lebegni, élesen kirajzolódott. Alakja egy hiányos háromszögre emlékeztetett, és asszimetrikus volt az egész.

Most jön az ijesztő része a dolognak!

Elkezdtük az arra járó felnőtteket kérdezgetni, hogy tessék mondani, mi az ott fent?!

És egyszerűen NEM LÁTTÁK!!! Előbb azt hittük, valami felnőtt dolog lehet, hogy csak úgy TESZNEK, mintha nem látnák, de egyszerűen olyan őszintén csodálkoztak, és a megjegyzéseik, hogy jó vicc, meg ne szórakozz, miatt el kellett hinnünk, hogy nem látják, amit mi látunk.

Pedig ott volt felettünk talán 100 méterre.

Majd amikor a 3., 4. járókelőt is megkérdeztünk, és mutatunk fel, hogy "hát az, ott! Az mi?!" már mi sem láttuk többé.

Az is furcsa így utólag, hogy miért nem mentünk a dolog után, hogyhogy csak egyszerűen belenyugodtunk ebbe, akkor?



#fekete #UFO #háromszög #felnőttnek láthatatlan #gyereknek látható
2017. jún. 9. 12:15
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Kétfélét láttam, és gyerekkoromban többféléről álmodtam.


Amiket láttam: már bőven felnőtt voltam. Az egyik egy olyan jármű volt, ami teljes felületén visszatükrözte a napfényt. Valamelyik pilisi csúcson álltunk, teljes panoráma, előttünk egy kilométer hosszú felhő. Az egyik pillanatban még a felhő egyik végén tűnt fel, egy pillanattal később a kilométer hosszú felhő másik végén (vagy ugyanaz a jármű, vagy egy másik ugyanolyan, ezt nem tudom). Nem egyedül láttam, a párommal voltam, ő is látta.


A másik, Bp. augusztusi éjszaka. Feltűnt az égen egy királykék fény, ami exponenciálisan kezdett növekedni, kb. úgy, ahogy a filmekben a hipertér-ugrást ábrázolják. Egyetlen pillanatig tartott az egész. Nem élek hallucinogénekkel, még mielőtt valaki erre gyanakodna :) Discofény sem lehetett, vagy ha mégis discofény volt, elég béna, hogy csak egyetlen pillanatig működött :) Egyedül voltam, amikor ezt láttam.

2017. jún. 9. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Végre valami hihető sztori még ha hihetetlen is :D
2017. jún. 9. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat.

Első válaszoló, milyen alakú volt pontosan az a repülő tárgy?

2-es Szerintem minden ilyen sztori hihetetlen, de itt név és arc nélkül szerintem senki nem hírnév és figyelemfelkeltés miatt ír. Szeretném azt a lányt is megtalálni, vagy valakit aki szintén ilyet tapasztalt.

Meg hát az ember nem szívesen mesél olyat, hogy valamit látott amit más nem.., mert ez egyes mentális zavarok tünete is, márpedig én normális vagyok, "a hangok is ezt mondják.." :D

3-as, nem hinném, hogy akkor gyermek lettél volna, mert akkor mára felnőtt lennél, de hát látom, nem vagy az.

2017. jún. 9. 18:16
 4/13 A kérdező kommentje:

Aki pedig privátban írt, neki üzenem: nem enged a rendszer privátban válaszolni, mert: A felhasználó "törölte a regisztrációját".. blabla..

Amit küldött videót, arról nincs véleményem, erre a feltevésre egyszerű átlagember nem tudhatja a választ, tehát véleményt sem tudok az általad küldött témáról alkotni, viszont az én sztorimhoz nincs köze, tehát változatlanul nem értem, miért küldte azt a videót, sajnálom.

2017. jún. 9. 18:25
 5/13 anonim ***** válasza:

#5, a tükörfelületű jármű korong alakú volt. Távol volt, picinek tűnt.

A királykék fény egy egyszerű téglalap volt, annyira egyszerű, hogy konkrétan 2 dimenziósnak tűnt. (#1)

2017. jún. 9. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszodat.

Mostanában elkezdtem utánanézni az UFO észleléseknek, és sem ilyen, sem az enyémhez hasonló történettel nem találkoztam, igaz, csak ezen a héten kezdtem kutakodni.

Te találkoztál a tiedhez vagy enyémhez hasonló sztorival?

Másik kérdésem az lenne hogy ismersz-e olyan platformot, ahol ilyen észleléseket lehet olvasni, de trollokat nem? Elég sok időt elvesz a gúnyolódó meséket olvasni, mint pl. repülő pelálos moszkvics.

2017. jún. 9. 19:29
 7/13 anonim ***** válasza:

Volt egy álmom pár évvel ezelőtt, ami kb. kapcsolódhat a te élményedhez. Kertvárosi környezetet képzelj el, több házzal, megjelentek az égen valamiféle földönkívüli járművek és a házakból az összes gyerek kiszaladt, a csodájára jártak a jelenségnek, de minden felnőtt bent maradt a házakban. Én (az álomban) gyerekként a többi gyerekkel tartottam :) Nem történt aztán igazából semmi, csak a látvány volt, ami említésre méltó. Még egyszer, ez egy ÁLOM volt.


Már rég nem keresek ilyen fórumokat :) Sokáig kerestem, de nem találtam olyat, ami jó lenne. FB-n van valami ilyesmi csoport, de angol, és nem is kifejezetten észlelésekkel foglalkozik, hanem a különböző helyekről származó nem földi entitásokkal.

2017. jún. 9. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 Fish1 ***** válasza:
77%

1997-ben történt Baján.

Este, sötétben mentünk haza a barátnőmmel egy rendezvényről, amikor a piactérhez értünk, láttunk hogy már vagy 10-15 ember néz felfelé. Akkor mi is felnéztünk, és egy kb. 6-8 fénykörből álló valamit láttunk. Az egész körbe-körbe forgott és nagyon furcsa hangot adott ki. Mindenki ott kérdezgette a többieket, hogy mi ez. Ott maradtam volna még tovább nézni, de a barátnőm beparázott és megindult hazafelé, így muszáj volt nekem is mennem.

Más magyarázatot nem találtam, mint hogy ufo.

2017. jún. 10. 03:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim válasza:
100%

1984-ben történt, Debrecenben. Kimentem a kb. fél 11-kor ( este ) az erkélyre, és éppen balra néztem, amikor kb 1-2 mp-re megláttam egy felülről lefelé növekvő, nagyon-nagyon erős fénykúpot.

Kb. az akkori szovjet katonai repülőtér tájékán lehetett, szóval nem vagyok 100%-ban biztos, hogy ez egy UFO által kibocsátott fény volt.

2017. jún. 25. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Találtam egy fotót, amin van valami hasonló, mint amit én láttam. Elvileg a Holdra szállás alkalmával készült, de ezt ugye nem tudhatjuk biztosan :)

[link]


Nálam vízszintesen jelent meg. Itt vannak más típusú fotók is a kékről:

[link]


#1, #5, #7

2017. júl. 13. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!