Miért nem merjük megmondani a másiknak mit érzünk, miért nem merjük megmondani ha hiányzik, ha érzünk iránta, ha szerelmesek vagyunk belé...? A visszautasítástól félünk, vagy mitől? Te miért nem mered? Kellemetlen, ha egyoldalú?

Igen, pont azért. Úgy érezném, utána valahányszor meglát, azt gondolná, szegény kis nyomorult, hogy odavan értem. Főleg, ha nem "egyenrangú" kapcsolatban vagyunk, pl.munka zavarhatná(pedig nyilván nem zaklatnám tovább), eltávolítana a környezetéből, ami nekem plusz probléma.

Nő vagyok

mi éppen tegnap beszéltük meg a lánnyal, hogy ki mit akar a másiktól, ki mit érez a másik iránt.

Ezeket meg kell beszélni mindenképp.

Oké, ha meg tudod a jó választ adni az esetemre, akkor elfogadom a kérdéseidet:

Van egy alapbetegségem, ami részben látszódik a mozgásomon - tehát eleve hátránnyal indulok ezen a téren. Ilyen helyzetben is simán mondhatok ki érzelmeket egy nekem tetsző nőnek? "Biztosan" várható lesz valaki, aki tutira el fog fogadni?

#6

Egy jóérzésű nőnek igen, főleg ha úgy érzed, hogy ő sem közömbös irántad. A szerelem épp az elfogadásról és a feltételnélküliségről szól. Most lehet magamból indulok ki, de a testi hátrány nálam nem lenne hátrány.. attól még valaki igenis lehet szerethető.