Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kinek van igaza?

Figyelt kérdés

A történet már több, mint 2 éve történt. Akkor fél éve voltunk együtt. Azonban volt, hogy azóta is beszéltünk róla, és nekem nem tűnik úgy teljesen, hogy párom átlátná a helyzet komolyságát..


Szóval dióhéjban leírom először a szereplőket, adott a párom (24 volt amikor történt az eset), egy 45 körüli csinos nő, aki szingli, és anno egy vonaton találkoztak, és barátok lettek, néha, amikor egy városban voltak, találkoztak, programokra mentek, jól kijöttek (elvileg nem volt semmi köztük).


A történet pedig úgy volt, hogy tervbe vettük, hogy felmegyünk Budapestre, párom elmegy Vácra, rokonokhoz, illetve a papáját meglátogatja a kórházban. Én pedig addig egy (meleg) barátommal csavargok a fővárosban (csak azért írom le, hogy meleg, hogy ne essen félreértés).

És azt beszélte meg ezzel a nővel, aki Budán lakik, hogy nála aludhatunk majd, odaadja nekünk a lakást.

Eljött az este, mi még a városban csavarogtunk a spanommal, amikor is hívott párom, hogy elindul Vácról. Mondtam, hogy rendben, akkor elindulunk felé az állomáshoz. Erre fel hív pár percre rá, hogy a nő hívta, és mondta neki, hogy nyugodtan menjen el Ő (párom) egyedül (?!?!) hozzá, a budai lakásra, és majd én is csatlakozok később. Párom ahelyett, hogy ezt egyből ignorálta volna, megkérdezett engem, hogy mit szólnék ehhez? Hát szóhoz sem jutottam..ez az egész úgy betett, hogy ilyen ajánlatot egyáltalán eltudott volna fogadni. (Egész este, sőt utána hetekig szarul voltam emiatt, és nem tudtam ezt hova tenni.) Aztán megérkezett párom, elindultunk a nőhöz, és elkísért minket a spanom is. A nő felhívta magához őt is. A nő kb egész este a fiúkról érdeklődött, hozzám alig szólt, meg végig párom közelében legyeskedett. A spanom is elmondta nekem, hogy szerinte ebből tuti lett volna valami, ha eljön a párom, mert a nőn látszott, hogy tetszik neki.


Életem egyik legszarabb éjszakája volt, végig veszekedtünk, párom nem értette mi a bajom, meg felőle úgyse lett volna semmi…


Aztán mondtam, hogy szüntesse meg vele a kapcsolatot, miután a nő hetente többször is írogatott neki az eset után is, és egyes számban kérdezte tőle, hogy van? Stb.

Na most ez nagyon nehezen ment páromnak..mert elvileg olyan jó barátja volt a nő..és kb hetek elteltével nagy nehezen törölte..


Na most, szerintetek én reagáltam túl, és tényleg nem lett volna semmi? Vagy jogos volt az aggodalmam, és a csalódásom a páromban?


28/N



2021. okt. 14. 10:01
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
45%
Persze hogy izgatja a kis 24éves pasidat ez az érett nő.A nő is simán szexelne vele.
2021. okt. 14. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
68%
Simán benne van hogy a nőci rámászott volna.
2021. okt. 14. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
39%

Valószínű hogy kufirc lett volna a vége,és érthető ha ez

rohadtul rosszul esik neked.. De mivel ez nem 100%-os

bizonyosság azért, próbálj most már ne mbeszélni erről többet neki.

A nőt jó hogy letiltotta, én se lennék nyugodt ha egy ilyen

kiéhezett milf ismerőse lenne a férjemnek. Más kérdés hogy

ha a párod félre akar vele lépni, vagy mással, félre is fog.

De azért alkalom nélkül nehezebb.. :)))

2021. okt. 14. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
67%
Tehát az ingyen szállást simán elfogadtad, de amúgy rohadjon meg a nő. Nyilván a nővel van itt a gond, véletlenül sem veled.
2021. okt. 14. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 A kérdező kommentje:

Köszi, ment a zöld kéz :)

Nem én pontoztam le a válaszolókat.

2021. okt. 14. 10:27
 6/26 A kérdező kommentje:

Ki mondta, hogy ingyen szállás? Vittünk neki egy prémium italt.


Látom egyébként átjött a lényeg :D

2021. okt. 14. 10:28
 7/26 anonim ***** válasza:
67%

4-es, egy dolog hallani a dolgokat, meg egy másik látni ,érezni,

megtapasztalni. A kérdező párja szerint ez a nő csak egy barát volt,

aztán élőben meg mindenki érezte köztük a vibrálást, meg a nő

kiéhezett tekintetét..Azért így már kicsit más a helyzet, a szállását

meg dugja fel magának.

2021. okt. 14. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 A kérdező kommentje:

7-es


Köszi! :)

2021. okt. 14. 10:33
 9/26 anonim ***** válasza:
95%
Azt megértem, hogy szarul esett, de nem tudom ennyitől hogyan tudtál hetekig szarul lenni, meg minek pörögsz rajta 2 évvel később is.. ezt sokkal durvábbnak tartom, mint magát a sztorit. A párod eléggé naivnak tűnik a történetben, szerintem ha értette volna hogy rámászik a nő akkor nem kéri ki a véleményed :D De mindegy is, mert semmi nem történt. Szerintem ennyi idő után már szakadj le erről a témáról, mert tök feleslegesen téped fel állandóan a segeket.
2021. okt. 14. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
70%
majd össze vesztek csinál egy kamu profilt aztán onnan írogat neki.
2021. okt. 14. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!