"Keresem a másik felem" vs "én egy teljes egész vagyok és elvárom a másiktól, hogy ő is az legyen". Melyikkel tudtok inkább azonosulni és miért azzal?

Is-is.

Olyan nőt akarok, akivel ketten vagyunk társak, de attól még van egy komplett, önálló élete és személyisége. Sajnos, ilyet nehéz találni. A többség vagy full kapcsolatfüggő vagy egyben sincs.

Én teljesen és tökéletesen a második híve vagyok.

Tapasztalataim szerint azokból az emberekből lesznek jó partnerek, akik szingliként is boldog életet éltek, akik pedig szingliként nyűköltek, azok előbb vagy utóbb a kapcsolatukba is átviszik a maguk komplexusait, szorongásait. És itt egyébként magamról is beszélek... Hiába volt párkapcsolatom, sőt viszonzott szerelmem, ha én az életemmel, testemmel, körülményeimmel és lelki világommal elégedetlen ember voltam. Csak megmérgeztem a kapcsolatat...

Azóta rájöttem, hogy egyedül kell boldognak lenni, aztán meg lehet osztani ezt a boldogságot mással.

Én azt látom, hogy az van beleplántálva az emberekbe, hogy neked egy 100%-ig egész embernek kell lenned (mintha amúgy lehetnél csak 70%-ban is ember), hogy tudj szeretetet adni és fogadni.

A valóságban meg csak az számít, hogy a két ember hogyan reagál egymás stiklijeire. Van olyan, aki egy másik embert intim közelségben tudva tud csak boldog lenni, de talál egy olyat, aki ugyanerre vágyik, és tudnak csapat lenni. Másnak stabilnak kell lennie magában, hogy közel tudja engedni a másikat. Nincs erre recept. Nem igaz, hogy aki nagyon vágyik az intim kapcsolatra, az minden esetben társfüggő, és az sem igaz, hogy aki vígan elvan egyedül évekig, az egészséges mentálisan. Mindig az adott emberen és páron múlik. Szóval én egyikben sem tudok hinni.

És most jöhet a "3évesématerápiára járok, eckhart tolle könyveket olvasok, dsm5 könyvből doktoráltam" önjelölt pszichológusok lepontozása. :D

8

Például az utolsó mondatáért. Hiszen aki nem ért egyet vele, az csakis valami önjelölt konyhapszichológus hülyegyerek lehet. Azért van ott arc rendesen...