Mennyire gyakori az elmagányosodás hazánkban és miért nem próbálnak tenni ez ellen az emberek, ha sokan szenvednek tőle?

En probaltam neten nem vagyok fontos senkinek. Neha irnak neha nem,naztan nem találkozunk, ha találkozunk is a kövi találkozó se fontos.

Amugy munka miattvrá se érek szinte csak hétvégén.

Sokkal könnyebb picsogni meg sírni mint egy fürdős qrva.

Régebben én is csak sajnáltattam magam és semmi más nem foglalkoztatott mint, hogy jajj nyomorék vagyok, nem lesz senkim, brühü.

Kár, hogy évekbe telt de eljutottam arra a szintre, hogy nincs szükségem senkire mert egyedül is lehet boldog az ember, soha nem egy másik valaki hozza ezt el. Akinek meg igen, az rábszik mikor ende van és ott fog csúszni a porban.

Akit én a páromnak véltem, kiderült, hogy SOKKAL ÖNZŐBB(!) mint elsőre feltűnt. (Ezt el tudja ismerni félig-meddig.)

"Védelmet" ígért, amit persze nem teljesen gondolt komolyan. Nem túl acélerős jellem. Erősebb megalkuvásra próbál rávenni.

Jó, hogy nem vár el még nagyobb önfeláldozást tőlem, mint eddig.

A mai világban viszonylag ritkán létezik egyenrangú párkapcsolat. Talán a fiatalabbak, vagy a több szempontból szerencsésebb háttérből származók járnak inkább nagyobb sikerrel.

Sokan sajnos fedélzeti problémásak ebben az országban, nem kezeltetik magukat. Sokan kapcsolatból kapcsolatba, barátságból barátságba csapódnak, nem gyászolják meg, ha valaminek vége, hanem egyből jön a következő partner. Nincs problémmnmmfliktusegoldó képessége az embereknek, se stressztűrő képességük, de a biológia működik...

Nem feltétlen a pénz, a munka, a politika hibás ezért, hanem maga az egyed.