Mi lenne a reakciótok, ha a pasitok egy apróságon annyira felhúzná magát, hogy ütné az ajtót ököllel, csapkodna, dobálná a tálakat, rugdosná a székeket, ordítana és szétkarmolná a saját arcát idegességében?

Ha ebből csak egyet csinál már elgondolkodnék a szakításon. Ott helyben csak megvárnám amíg kitombolja magát, vagy, ha tehetem kimenekülnék a helyzetből. Valakivel aki gyakorlatilag képtelen a dühét kontrollálni, nem szeretnék egy légtérben lenni.

M!r az üvöltözést is csak egyszer viselem el, ha újra előfordul elbúcsúzom. Aki képtelen az érzelmeit helyén kezelni és érdemben kommunikálni, azzal nekem nincs dolgom. Soha nem csapkodtam, üvöltöttem, vagy anyáztam senkivel. Már tini koromban megtanultam normálisan kifejteni a véleményem. Nalunk akkoriban se volt menő ez az "olaszos" virtus.

Szívbajt kapnék, az tuti. Sajnos a bátyám pontosan ilyen volt gyerekkoromban, rettegtem vele egy szobában maradni, traumák sorozatán estem át miatta. Felszabadító volt, amikor 18 évesen elköltöztem és azóta szóba sem állok vele.

Azóta sem bírom a dühös embereket sem, a dühöngőket pedig egyenesen gyűlölöm.

Ha ezt egy férfi melletten eljátszaná, az lenne a vége, soha többé még csak beszélni sem akarnék vele. Nem hiszek a változásban, nem hiszem, hogy ő ebből képes lenne kigyógyulni, még ha akarna se. Kivárnám, amíg lezajlik a dühroham, eljönnék és ghostolnám.

A korábbi 2 párom is nyugodt természetű férfi volt, szándékosan ilyeneket választottam.

"de lényegébe ti tettetek valamit amiből ez kirobbant"

Aha, és mindenki, minden ember így reagálna arra, amit "tettem"? Amennyiben nem, akkor ez az ő hibája, és teljesen mindegy, mit tett a másik.