Miért vannak bennem ilyen érzések és miért törnek egyre gyakrabban felszínre?

Általában mikor itthon vagyok vagy nem vagyok társaságban, csak ülök és nézek magam elé, ha tanulok akkor is az eszem máshol szokott lenni. Álmatlanságban szenvedek egy ideje nem tudom miért, de nem tudok aludni. Társaságban teljesen normálisan viselkedek, mindenki szeret és bárkivel jól elvagyok ott nem tör rám ilyen magamba fordulás. Senki se hiszi el rólam, hogy magányos vagyok, de nem is várom nem szoktam a gondjaimat elmondani senkinek, egy jó ideje már magamba tartok mindenféle érzést és kifelé azt mutatom, hogy minden oké. Nem igazán akarom senkinek se elmondani a baráti körömből mert úgyse értik meg, na és attól még jó barátok csak én ilyen vagyok. Már megkérdezték többször is, hogy hogy nálam mindig minden rendben? De nem igazán akarom velük megbeszélni. Néha ha kitör belőlem itthon akkor sírok, vagyis csak könnyezek. Lejárok konditerembe heti 4- szer, ott elvileg minden energiámat, dühömet kiadom, mellette nem vagyok itthon ülős fajta. Amikor éppen elkalandoznak a gondolataim általában arra gondolok, hogy milyen lenne valakivel akit szeretek. Párszor már szíven tapostak, ezért is nehezen nyílok meg mások előtt és úgy érzem ez az igazi gondom a lányoknál, mármint ha hosszú távra akarok tervezni valakivel.

Igazából csak azt nem értem, hogy a bulik mellet amik általában jól sikerülnek miért kavarognak bennem ilyen érzések?