Beszéljek vele vagy ne zavarjam meg?

A kiegészítés:Van egy srác,akit gyerekkorom óta ismerek és tudtam róla,h szerelmes belém és én is belé,de ezt én nem akartam kimutatni 17-18 évesen(ő viszont ezt éveken keresztül sugározta nyíltan felém).Mert nem akartam,h az érettségibe és az egyetembe bekavarjon,ami nekem kitörési pont volt (és mindig is ez szerettem volna lenni) .Viszont neki a tanulás nem létkérdés a jövője szempontjából mivel nincsenek rákényszerítve anyagilag.(Emberileg ennek ellenére nem egosita;rendes ember.)So egy idő után(mikor rájöttem nála ez milyen komoly)inkább elzárkóztam elöle(mert ismerem magam,ha belemegyek vmibe azt teljesen akarom csinálni,időt rászánva,ami sokáig nem volt),majd jöttek más srácok is(az egyetem hozadéka)és neki is barátnők ez természetes,de nálam egy idő után mindig felvetődött,h ő az,aki tényleg hiányzik és a többi csak pótlék(ez feléjük is szemétség,tudom).Most ott vagyok már,h megkeresném és csak beszélgetnék vele,h megismerjem most milyen ember(hogy az illúziómat leromboljam,amit felépítettem róla,mert így tovább lehetne lépni tényleg másvalakivel).De visszatart több dolog is pl.:nem akarom megbántani;van barátnője(aki tényleg szép,gondolom kedves és ugyanarra a szakra jár csak alattam) és én sem őrülnék neki,ha vki megzavarna bennünket,akár csak egy beszélgetés erejéig is;nem szeretném,ha félrevezetné őt;nem szeretnék megalázkodni,h ennyi idő után ez még felvetődik;h ez téma lenne az ismerőseink között stb.Józanul tudom,h békén kellene hagynom és tovább kell lépni(volt elmúlt),de azt is,h talán ez a probléma gyökere és ezt tisztába kellene tenni,so patthelyzet.Külső szemlélőként mit csinálnátok a helyemben?