Miért van az, hogy addig sosincs különösebb problémám az életben amíg nem kezdek el udvarolni?

Addig örülj, amíg nem vagy szerelmes. Utána egy nagy gyötrődés az egész. Aggódni kell egy halom dolog miatt:

- Hogy vagy -e elég jó

- Akar -e valamit

- Mit is kéne neki mondani,

- Összejött, jó de hogyan tartsam meg

- Már együtt vagyunk,de unódik,

- Nem unódik még nekem, de én már neki igen

- Félrelép bass-zameg

- Megcsalt már többször is

- Kirúgott

- Én rúgom ki, de hogy mondjam meg, hogy ne menjen afalnak

- Szerelmi bánatom van, nem tudom elfeljteni

- Mit vegyek neki, hogy ne tünjek csórónak

- Ő nem vesz semmit ,de egy tapló

- Unom anyádék pofáját, rühellem a baráti körödet, nem vesznek be stb....

Ezer meg ezer aggasztó téma van egy szerelemmel kapcsolatban, bonyolult, idegőrlő, kölönc nyűg!

Költesz rá egy csomó pénzt, időt ,energiát, aztán egyszercsak bejelenti,hogy takarodj, mert már más kell neki. Így ér véget egy jókis betervezett jövő.

Addig örülj, míg nem vagy szerelmes, nem kell agyalni, nem kell gondolkodni ezeken a csúf, rossz dolgokon.

Én sem teszem, sokkal egyszerűbb pénzért egy órára összejönni egy gyönyörű playmate szintű kismacskával, aki csak lesi a kívánságaim, és ezen kívül semmit nem kell tennem, hogy boldog legyek. Nincs ennyi felesleges nyűglődésem.

Nem nehéz elbaszni, sőt az a könnyebb. Jól csinálni, hogy meggyőzd a nőt, arról ,hogy mi a fészkes fenéért pont téged válasszon, pont te kelljél neki, az nem egyszerű vállalkozás. Főleg úgy nem, ha te magad sem járnál magaddal / a másik fél fejével gondolkodva/. Akkor aztán el vagy kapálva koma.