Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Helyrehozhatom még valahogy a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Helyrehozhatom még valahogy a dolgot, vagy már nem is érdemes? (tanár-diák történet)

Figyelt kérdés

2011 szeptemberében kerültem be 22 éves koromban, későn érésem és korábbi elszigeteltségem miatt mégis "kislányként" fővárosunk egyik egyetemére, ahol már az első héten teljesen elbűvölt az egyik tanárom, egy 25 éves doktorandusz. Ezzel érthető módon egyébként nem voltam egyedül a csoportban. A félév vége felé aztán egyszer csak odajött hozzám, és randira hívott, ami engem olyannyira meglepett, hogy képtelen voltam értékelhető választ adni. Sosem hívott még senki randira, ez a helyzet pedig amúgy is eléggé bonyolult volt, így aztán teljesen elvesztettem a maradék eszemet is és megpróbáltam időt nyerni, hogy felfoghassam és átgondolhassam a dolgot.

Később azonban nem szólt már hozzám, de úgy nézett mindig, hogy majdnem elsüllyedtem szégyenemben, és nem mertem szólni sem hozzá.

Ez már több, mint egy éve volt, és azalatt rájöttem, hogy ez a srác kell nekem, senki más nem tud érdekelni, ő uralja az összes gondolatomat.

Helyrehozható valahogy a dolog, adna vajon még egy esélyt? Vagy hagyjam a fenébe az egészet és inkább próbáljak meg továbblépni?


2013. jan. 25. 22:50
 1/2 anonim ***** válasza:
82%

Nagyno meglepö milyen abszurd kérdésekkel tudnak elöállni emberek.. de komolyan!

Menny oda hozzá és kérj bocsánatot, hogy több mint 1 évig gondolkoztál de ez idö alat rájötétl, h blablabla...

De azota már pár csajon átment szerintem szal congrat.....

2013. jan. 25. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Ő most is szabad? Ha ennyire tapadtak rá a csajok, lehet köv félévben kevésbé volt válogatós, és beújított egy 18 évest.


Mindenképpen meg kellene próbálnod, magad miatt, hogy lezárhasd.

Lehet úgy érzed majd, hogy hülyét csinálsz magadból, de még akár össze is jöhet, vagy legalább a következő randira híváson nem agyalsz 1 évet.

2013. jan. 26. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!