Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Valóban bátorításnak vehette?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valóban bátorításnak vehette?

Figyelt kérdés
Van egy fiú, akivel már régóta levelezünk, de nekem eszembe se jutott volna anno, hogy bejelöljem.Először bejelölt, aztán lájkolta a kiírásaimat, és végül rám írt. (Közös baráti körből van a srác, ő is ott volt ahova engem is meghívtak.) Válaszoltam neki, de csak rövid ideig beszélgettünk. akkor még azt hittem, szimplán unatkozott és azért írt rám, nem tulajdonítottam semmi jelentőséget neki. Aztán később kedvességből felköszöntöttem, mint ahogy a többi ismerősömet is szoktam, és sztem itt rontottam el, mivel bátorításnak vehette. Azóta folyamatosan ír, bókol,(már már túlságosan is) azt mondta tetszem neki. Ráadásul már a 2. beszélgetésnél szóba hozta a találkozást, de én még mindig nem tudok dönteni. Ő már nagyon akarja, de én max csak úgy mennék el vele, mint ha egy ismerőssel találkoznék és persze ha ezt ő is így gondolná, nem pedig randinak venné. Már megbántam, hogy írtam neki, mert félreértette. pedig nem bátorításnak szántam. FOgalmam sincs, hogy tetszik-e vagy sem, mert eléggé bulizósnak, nyomulósnak tűnik, külsőleg meg kép alapján nem lehet megítélni valakit. Most mit csináljak? Mi van ha azt hiszi nekem is bejön?
2013. márc. 10. 20:07
 1/1 anonim válasza:
Igen, úgy tűnik hogy bátorításnak vette. De ez nem azt jelenti hogy elrontottad, végül is csak kedves voltál. Ha közös a baráti kör, akkor biztos össze tudsz futni vele valahol és élőben megnézni, dumálni vele. Aztán gyorsan döntsd el hogy tetszik-e. Ha nem, akkor ne reagálj a dumáira, ha meg igen, akkor hajrá. Ezt a "csak ismerősként találkozzunk, ne randi legyen"-dolgot szerintem elfelejtheted. Ha ő nem így gondolja, és nyomulós, mindenben jeleket fog látni, hogy tényleg bejön neked.
2013. márc. 10. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!