Ti mit tennétek a helyemben?

Féléve szakított velem a volt barátom, nem szeretném részletezni, hogyan. Lényeg a lényeg, nem volt alkalmam személyesen tisztázni vele a dolgokat. Ezt követően jó ideig nem beszéltünk, de kb. egy hónapja összehoztunk egy találkát, megtárgyaltunk ezt azt, mivel mindketten azt hittük, haragszik és utálja a másik, de maga a szakítás nemigen került szóba, én pedig nem mertem felhozni, mert akkor volt valami párkapcsolat félém. (Emiatt ne ítéljetek el,reméltem, hogy egy nagyobb szerelem lesz belőle, ami segít kilábalni. Azóta szakítottam.) A békülés óta érdemben nem beszéltünk.

Én még mindig szeretem, és azt is tudom,hogy soha többet nem lehetünk együtt újra. Mégis, írtam a napokban egy levélkét... Nyugodt hangvételű, és alighanem a legőszintébb szöveg, amit valaha írtam. Nem támadom, nem kérem számon, nem könyörgöm, nem nyáladzok oldalakon keresztül, hogy "jajj, milyen rossz nekem, hogy összetörte a szívem". Leírtam benne, hogy én tényleg nem haragszom, nem okolom semmiért se, tudom, hogy ő már rég lezárta magában, és megköszönöm, amit tőle kaptam.

Nem tudom, hogy elküldjem-e. Szívem szerint megtenném, mert ezek bennem maradtak, és szeretném, ha tudná. Így teljesen lezártnak érezném az egészet, könnyebben tovább tudnék lépne... De...

Ami megtörtént, megtörtént, megváltoztatni nem tudom, nem akarom "zaklatni".

Mit tennétek a helyemben? :((

(A levelet nem szeretném bemásolni, mert eléggé személyes hangvételű, hiába anoním az oldal.)

Köszönöm annak, aki elolvasta. :)

18/L