Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? Párom vs. Haver
Barátommal 8 hónapja vagyunk együtt, nagyon szeretem őt, de néha kételkedem, hogy szerelmes vagyok-e... Ő nem a lelkitársam, sőt, elég határozottan más felfogású, mint én. A szexuális életünk sem az igazi, nem olyan gyengéd és érzéki, mint amire szükségem van. Az eddig felmerülő problémáinkat mindig igyekeztünk megoldani, de van ami azóta is gondot okoz (pl a szex).
Anno mielőtt összejöttünk, ugyan akkor ismertem meg egy másik srácot, akivel ugyan csak neten beszéltünk (elég sokat, mert a munkája miatt nem tudtunk találkozni), de nagyon megfogott a személyisége. Vele nagyon egy húron pendülünk. Mire vele találkozni tudtunk, addigra a mostani barátommal már együtt voltunk (csak pár napja). Mondtam is neki, hogy ennek fényében a találka csak haveri alapon legyen és nem randi. Ez után párszor beszéltünk, közben neki is lett barátnője (nem rég szakítottak). Majd hosszú idő után rám írt, megint beszélgettünk. Meséltem neki a kapcsolatomról, hogy milyen problémáink vannak.. És a beszélgetés által (megint) megtaláltam benne azt a pluszt, mint anno. Megvan benne az, ami a páromban nincs, ami miatt nem kiegyensúlyozott a kapcsolatunk.
Dilemmázok. Nem vagyok szerelmes a "haver srácba", annyira nem is ismerem, de lelkifurdalásom van amiért olyan jókat tudok vele beszélgetni (amilyet a barátommal nem). Illetve elgondolkodtat, hogy így van-e értelme a barátommal lennem. Hónapok óta azon gyötrődök, hogy jobbat érdemel nálam, nem illünk össze. De valami mégis hozzá köt (már első randi óta)...
Mit tegyek? Vagy mit ne? Volt már valaki hasonló helyzetben?
először is válasz szét, a barátoddal vannak gondok szex terén, megkérdőjelezted igazából szerelmes vagy-e? valamiért nem olyan a kapcsolat amit szeretnél, így jobban jársz, ha befejezed, kár húzni az időt
a másik sráccal meg beszélgettek, aztán majd kiderül mi lesz, N
kedves 5-ös!
8 hónapja azon vagyunk, hogy megjavítsuk a kapcsolatunkat. egyszerűen nem megy! mindent megpróbáltunk, érted? MINDENT.
a "haversáccal" pedig nem k*rválkodok. baráti alapon beszélgettünk, még tanácsokat is adott, hogy szerinte hogy hozzuk helyre a dolgokat.
csak egy különbség van a két srác között: a pasim nem ért meg, a haversrác pedig igen.
és azért siránkozok itt, mert nagyon szeretem a páromat és nem tudom eldönteni mit kéne tennem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!