Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Most akkor kedvelnek ezek a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most akkor kedvelnek ezek a lányok, vagy mi van (részletek lent)?

Figyelt kérdés
Van a melóhelyen két lány, mindkettő falubeli, az egyiket jobban ismerem, a másikat kevésbé. Nem ugyanazon a helyen dolgozunk, de össze szoktunk futni. Amikor kevesebb dolguk volt, mindketten bejöttek (külön-külön), elég gyakran, eldumálgattunk. Az igazság az, hogy mi hárman vagyunk kb. egykorúak, a többiek idősebbek, szóval ilyen szempontból érthető, hogy keresnek. Ha meglátnak a folyosón, integetnek, mosolyognak rám stb. Egyszer az egyikük azzal fogadott, hogy megijesztett, amikor beléptem az ajtón, csak akkor éppen nem voltam jókedvemben. A másikuk meg szinte el volt ragadtatva, amikor beszéltem neki a jövőbeli terveimről, és azt hajtogatta, hogy "ez tök jó, nagyon jó", és közben végig mosolygott. Számomra teljesen szokatlan ez a helyzet, furcsa, hogy egyszerre ketten is itt vannak körülöttem (ráadásul ilyen melegben nem is akármilyen ruhákban, nyaldoshatom a számat :) ). Nem tudom, hogyan reagáljak, nem szeretném, hogy azt higgyék, kerülgetem őket, mert mindkettőjüknek van barátja, így azért csak óvatosan tárgyalok velük. Ráadásul az egyiküket pár éve megpróbáltam elhívni valahová, de elutasított (igaz, nagyon finoman). Szóval egyrészt nyilván élvezem az egészet, mert jó érzés, hogy mégse vagyok olyan rossz társaság, mint amilyennek hittem magam, másrészt viszont nem szeretnék félreérthető szituációt sem. Mondjuk azt se venném észre, ha valamelyikőjük esetleg "kétértelműen" viselkedne, ennyire azért nem vagyok tapasztalt. Lehet, hogy én bonyolítom túl a dolgot, de nem tudom, ilyen helyzetekben mit lehet tenni. Tartsam meg a két lépés távolságot, de hagyjam, hogy mondjuk ők keressenek, vagy én is közeledjek, aztán majd kiderül, hogy mi lesz? Előre is köszönöm a válaszokat.

2013. júl. 9. 21:51
 1/8 anonim ***** válasza:
Nincs mese barátom, a farkadat akarják, hágd meg őket.
2013. júl. 9. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Nem hinném, hogy azt akarnák tőlem. Másrészt meg nem is lenne lehetőség hol és mikor, harmadrészt meg mindkettőnek ott a pasija.
2013. júl. 9. 22:01
 3/8 anonim ***** válasza:
Szerintem nyugodtan keresd a társaságukat, ha vágysz rá. Végülis kollégák vagytok, nem meglepő, ha Te is keresed őket, esetleg néha együtt kávéztok szünetben vagy ilyesmi. Aztán meg majd alakul, s ha úgy látod, valamelyikük kétértelműen viselkedik, gondolkodhatsz a hogyan tovább kérdésen. :)
2013. júl. 9. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Hidd el kérdező, nagyon is akarják, ha tudnád, hogy milyen perverzek tudnak lenni a kis szende lányok is...


Láttam én már pár ilyet amiről te beszélsz, aztán ne legyen igazam. :)

2013. júl. 9. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
#3: Nem szoktam kávézni. :) Amúgy tök furcsa, mert szokatlan ez az egész, bár nyilván csak azért keresik a társaságomat, mert amúgy nincs más a korosztályunkból a közelben. Ja és nem vagyok jó pasi, szóval ez a lehetőség kilőve. Viszont nem tudom hová tenni, amikor bejön az egyikük, hogy "jövök hozzád hűsölni" (az tény, hogy a szobám az egyik leghűvösebb), aztán meg dumálunk, ő közben csavargatja a haját stb. Nyilván nem akarok belemagyarázni semmit, csak érdekes szituációk ezek, és nem tudom eldönteni, hogy csak kifogás-e, hogy keresni tudják a társaságomat, vagy mi a helyzet. Amúgy nem sokáig leszünk már együtt, nemsokára lelépek, a másik csaj erre megjegyezte, hogy akkor kihez fog jönni.
2013. júl. 9. 22:15
 6/8 A kérdező kommentje:
#4: És azt miből gondolod, hogy szexet akarnak? Csupán kíváncsiságból kérdezem. Mert lehet, hogy egyszerűen csak unatkoznak, és bejönnek, meg "poénból" integetnek. Amúgy soha nem kellettem senkinek, talán tetszettem pár lánynak, de vagy nem léptem, vagy elutasítottak, vagy eltávolodtunk egymástól, miután találkoztunk. Szóval egyáltalán nem vagyok nagy szám. :)
2013. júl. 9. 22:18
 7/8 anonim ***** válasza:
Az, hogy egy csajnak van pasija még nem jelenti azt hogy nem akar alattad is tekeregni egyet... Meg hogy nem is fog.:D Szerintem ne agyalj, ússz az árral, érezd jól magad a társaságukban. Úgyis kiderül, ha akar valamelyik valamit.
2013. júl. 11. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Oké, de az honnan fog kiderülni? Másrészt meg nem vagyok az a típus, akit megkívánnak, szóval nem igazán tudom hová tenni a dolgot (vagy legalábbis elhinni). És még ha akarnak is valamit, hogy kezdjünk neki? Egyszerűen smároljam le őket, vagy mi legyen? Esetleg vigyem be őket a bokor mögé? Abszolút elképzelni se tudom, hogy mi legyen, ha bármelyikőjük is szexet akar.
2013. júl. 11. 09:42

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!