Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ha egy lány engedi simogatni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha egy lány engedi simogatni a combját, akkor az jelent valamit?

Figyelt kérdés
Alapvetően jól érezzük magunkat egymás társaságában, ma is sokat megnevettettem, mondta, hogy micsoda beszólásaim vannak. Közben meg-megérintettem őt, meg szoktam simogatni a vállát, a hátát, párszor már a kezét is megfogtam, ma kíváncsiságból kétszer is megsimogattam a combját, miközben beszéltem hozzá, és nem húzódott el, nem fintorgott, szóval elvileg jól tűri az ilyesmit. A bökkenő csak az, hogy van barátja, és néha említi is a közelebbi vagy távolabbi közös terveiket. Már egyszer-kétszer mondtam neki, hogy ha együtt megyünk a városba, akkor elütjük közösen az időt, mire mindig elmosolyodott, és azt válaszolta, hogy oké. Fogalmam sincs, hogy csak rámondta, és poénnak vette, vagy tényleg komolyan gondolja. Nem igazán tudom, mit csináljak, mert ha jól veszem ki a dolgokat, akkor szerintem én se vagyok számára teljesen közömbös. Szóval ha mondjuk így megérintem a combját, akkor az szexuális jellegű közeledésnek számít, és ezt a lány is tudja, vagy esetleg csak haveri szórakozásnak lehet venni, és ő is így gondol rá? Lányok (elsősorban olyanok, akik párkapcsolatban éltek), ti megengeditek, hogy pl. a combotokat simogassák, és ha igen, akkor kiknek? És ilyen esetben mit kellene tennem, hogyan tovább? Megköszönném, ha kapnék pár értelmes, hasznos választ.

2013. júl. 15. 20:39
 1/5 anonim ***** válasza:

én mondjuk nem hagynám, de sokan igen

lehet hogy csak barátként tekint rád, de mivel nem ismerem nem tudom hogy ezek mit jelentenek nála

lehet hogy ő más barátjának is hagyná

de lehet hogy ő is érez vmit irántad

de mivel barátja van, ne menj bele semmibe míg együtt vannak

2013. júl. 15. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Nekem is van barátom és én tuti nem engedném meg, hogy más a combomat simogassa. Szóval nekem ez úgy jönne le, hogy ő is akar tőled valamit. De ez a csaj lehet teljesen más, ezért így nehéz megmondani, hogy nála vajon mit jelent ez.
2013. júl. 15. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Nem tudom, igazából nem nagyon láttam még, hogy társaságban (és korunkbeli srácok társaságában) hogyan viselkedik, mennyire engedi az ilyesmit, de inkább visszafogottabbnak tűnik, csak nem tudni, hogy a felszín alatt mi lapul. Viszont velem mintha kicsit "kétértelműen" viselkedne néha, legalábbis én így érzem pár megnyilatkozásából. Igazából vannak erkölcsi aggályaim, másrészt viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem. Soha nem volt még senkim, és ha bizonyos szempontból nézzük a dolgokat, akkor én is mondhatom, hogy miért ne használjam ki a lehetőséget, ha ez tényleg az. Nem voltam még ilyen helyzetben, és próbálom megtalálni a jó megoldást.
2013. júl. 15. 20:55
 4/5 anonim ***** válasza:

És arra esetleg nem gondoltál, hogy összejössz vele, akkor veled is ugyan ezt megfogja csinálni, mint a mostani barátjával? Megbíznál benne, a hátad mögött meg más pasi fogdosná a combját, fenekét, kezét, meg elmászkálna vele.


Én nem hagynám egy pasinak sem, ha lenne barátom. Ha nem lenne, és idegen a pasi, akkor sem.

2013. júl. 15. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Nem feltétlenül akarok összejönni vele. Másrészt meg annyian gázoltak már át rajtam, néztek levegőnek, hogy lassan eljutok arra a pontra, hogy tök mindegy, mi adódik, nem fogom kihasználatlanul hagyni a lehetőségeket.
2013. júl. 15. 21:09

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!