Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Valakinek lenne kedve beszélge...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Valakinek lenne kedve beszélgetni?

Figyelt kérdés
akármiről csak valaki írjon :D 17/f
2013. júl. 27. 13:56
 1/4 anonim ***** válasza:

Én erről szeretnék beszélgetni :) 16L


A CPU (angol: Central Processing Unit – központi feldolgozóegység) más néven processzor ill. mikroprocesszor, a számítógép „agya”, azon egysége, amely az utasítások értelmezését és végrehajtását vezérli, félvezetős kivitelezésű, összetett elektronikus áramkör. Magyarra többféleképpen fordítják, így pl. a központi végrehajtó egység, központi feldolgozó egység, központi feldolgozó processzor, vagy egyszerűen processzor kifejezések is elterjedtek. Míg a processzor fogalma már korábban ismert volt, a mikroprocesszor megjelenését csak a félvezetős technológia és az integrált áramkörök kifejlesztése tette lehetővé, az 1970-es évek elején. A processzor alatt általában mikroprocesszort értünk, régebben a processzor sok különálló áramkör volt, ám a mikroprocesszorral sikerült a legfontosabb komponenseket egyetlen szilíciumlapkára integrálni.

2013. júl. 27. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

húú... de unatkoznak itt valakik...


inkább megyek, és csinálok krumplipürét :D

2013. júl. 27. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
#1: rendben, írj nyugodtan úgy is infó szakon vagyok ;) :Dd
2013. júl. 27. 14:01
 4/4 anonim ***** válasza:

Az első mikroprocesszor a Texas Instruments által 1971. szeptember 17-én bemutatott, a TMS 1000 sorozatba tartozó TMS1802NC jelű processzor volt. Röviddel ezuán, 1971. november 15-én jelent meg az Intel cég Intel 4004 jelű processzora. Mindkettő 4 bites szóhosszúságú eszköz volt, azonban a Texas csipje maszkprogramozott memóriát (beépített alkalmazást) és ki-/bemeneti csatornákat is tartalmazott. Később több sikeres 8 bites sorozat jelent meg több gyártó részéről (Intel 8008, 8080, 8085, Zilog Z80, Motorola 6800, MOS Technology 6502).


A 8 bites mikroprocesszorok már az 1970-es évek elején megjelentek. A további fejlődés is a szóhossz növelésének irányába mutatott: 1973-ban megjelent az első 16 bites processzor (National Semiconductor IMP-16), de az 1970-es években a mikroprocesszorok túlnyomó többségének szóhossza 8 bites maradt. Az 1970-es évek vége felé jelentek meg nagyobb számban a 16 bites szóhosszú processzorok: 1978: Intel 8086, 1979: Motorola 68000. A 80-as évektől kezdve tovább nőtt a szóhossz: 1980-ban megjelent az AT&T Bell Labs BELLMAC-32A processzora, ez volt az első 32 bites processzor, ezután egyre több 32 bites eszköz jelent meg, így a Motorola sikeres m68k processzorcsaládja, a DEC, Sun és Intel is megjelentet 32 bites processzorokat. Az 1980-as évek közepétől kezdenek megjelenni az eleinte szintén 32 bites RISC elvű processzorok, pl. a Sun (SPARC), MIPS, Hewlett-Packard (PA-RISC), AMD (29k) és ARM architektúrák, de az Intel és a Motorola is gyártott RISC-alapú processzorokat. A szóhossz növekedése mellett megfigyelhető a komplexitás növekedése: a többcsipes eszközöket egyetlen áramkörbe integrált eszközök váltják fel, és a processzorok egyre több tranzisztort tartalmaznak, így az 1980-as évek közepén már elérték a (több-)százezres, az évtized végére pedig már a milliós nagyságrendet is. Ezzel együtt a processzorok órajele is folyamatosan nőtt.


Az x86-64 a x86-os architektúra 64 bites leszármazottja. Az x86-64 utasításkészlet támogatja Intel x86-os architektúráját, és az Advanced Micro Devices (AMD) tervezte, majd átnevezte AMD64-re. Ezt az architektúrát az Intel lemásolta és Intel 64-nek nevezte el (régebben Yamhill, Clackamas Technológia, CT, IA-32e és EM64T neveken volt ismert)[1]. Ez vezetett a hétköznapi nyelvben az x86-64 vagy x64 elnevezések használatához, mint gyártó-független fogalmakhoz, amikor a két közel azonos kivitelezésű architektúrára hivatkozunk.

2013. júl. 27. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!