Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Higgyem el neki, hogy nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Higgyem el neki, hogy nem csak pótlék voltam?

Figyelt kérdés

Tudom, most besavanyodott ribi leszek a szemetekben.


Szóval volt egy barátom, 3 évig jártunk. Előttem volt egy 5 éves szeretői viszonya egy idősebb házas nővel. Szóval összejöttünk, de sosem éreztem azt, hogy komolyan gondolna, vagy komolyan szeretne. Ennek ellenére hülye voltam, és vele maradtam. Házasság soha nem jött szóba, pedig szerettem volna.


Aztán szakítottunk, és ő összejött egy szintén idősebb elvált, gyerekes nővel. 10 hónap ismeretség után elvette feleségül.

Kissé rosszul esett, de megemésztettem. Aztán nemrég találkoztunk, és mondtam neki, hogy vallja be, hogy csak pótlék voltam a számára, semmi több. Erre azt mondta, hogy ez nem igaz, mert nagyon szeretett.

Hülye vagyok, de ez rosszul esik. Úgy érzem, hogy hazudik. Ha annyira szeretett, akkor miért nem akart még csak beszélni sem a házasságról? Egy másik nőt elvesz 10 hónap ismeretség után, de ha én szóba hoztam, akkor rögtön hátrált. Ez mi, ha nem pótlék?


Komolyan, ez fáj a legjobban, hogy még most is a szemembe hazudik. :(


2013. okt. 19. 13:38
 1/4 anonim ***** válasza:
Felejtsd már el
2013. okt. 19. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Ne találkozz vele

Ne gondolkodj rajta

Már elvette a másikat- Akkor min gondolkozol

Te is keress mást

2013. okt. 19. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Én azért megértelek, kísértetiesen hasonló szituban voltam. :)

Annyi különbséggel, hogy az én exem a pofámba vágta, hogy addig voltam jó neki, amíg meg nem találta az igazit. :D


Szóval attól sem lennél jobban, ha igazat mondana, hidd el. Az meg hogy elvett egy idősebb, gyerekes nő, majd az ő baja lesz.(ha baja lesz)


Inkább örülj neki, hogy próbálja az érzéseidet óvni.

2013. okt. 19. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Ribi nem vagy, csak besavanyodott ;)

Hidd el neki, vagy ne hidd el-rajtad múlik de nem változtat semmin.

2013. okt. 19. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!