Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Bátyám haverja belopakodott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bátyám haverja belopakodott hozzám éjjel?

Figyelt kérdés

Tegnap délután érkezett meg hozzánk a bátyám haverja, aki oda van értem. Ezt onnan tudom, hogy bátyámnak említette, ő pedig elmondta nekem.

Semmi közeledést nem érzetem tőle a nap hátralevő részében, majd olyan fél12 tájt elhelyezkedtem aludni. Később arra ébredtem, hogy szorosan mögöttem fekszik, az erekcióját a fenekemnél éreztem, és a nyakamat csókolgatta, miközben a másik kezével simogatott. Kis idő kellett míg észbe kaptam, és halkan, de bosszúsan mondtam neki, hogyha azt szeretné erre ne derüljön fény, hagyja el a szobámat. Bocsánatot kért, és eltávozott.

Utána kérdőjelek keletkeztek bennem. Nem tudom, hogy beszéljek-e vele. Nem tudom, hogy helyesen cselekedtem-e, bár kívánom.

Mit gondolsz erről? Hogyan cselekedtél volna a helyemben?

Fiúk, ezt ti is megtettétek volna?

Én 17 éves lány vagyok, ő pedig lassan 20.


2014. júl. 14. 15:43
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
46%
Elég meredek hogy ezt így megjátszotta, de ha Te is kívánod őt, akkor miért nem hagytad és lett volna egy jó éjszakátok?
2014. júl. 14. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
lol
2014. júl. 14. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
76%
Yolo csávó
2014. júl. 14. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
97%
Szerintem egy szánalmas kis lúzer, hogy csak így álmodban rádmászik. Szerintem hagyd a fenébe.
2014. júl. 14. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
92%
Csak szexelni akart. Ha kapcsolatot szeretett volna, elhívott volna vhová, hogy ismerkedjetek...
2014. júl. 14. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:
Szerintem nem álmomban szeretett volna rám mászni. A simogatást és a csókokat ébresztésnek veszem, bár meredek így kicsit, hogy semilyen kapcsolat nincs közöttünk azon kívül, hogy találkoztunk már egymással, de nem kettesben.
2014. júl. 14. 15:53
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Betört hozzád kérdés nélkül és álmodban elkezdett erőszakoskodni. Ha még nincs szétrúgva a testrésze, nagyon is kedves voltál.
2014. júl. 14. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%

A kérdés félkamu: ami annyit jelent, hogy a kérdező ezt tervezi tenni egy haverja húgával.


Kérdező: ne csináld, mert nem így megy. Nem minden lány ri.banc, s ráadásul olyat kaphatsz a haverodtól vagy/és az apjától, hogy nem lesz miért csajokat nézegetned.

2014. júl. 14. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
Egyik reggel majd én is bemászom a szobád ablakán és felébresztelek. Kíváncsi vagyok, megköszönöd-e, vagy inkább hozzám vágsz valamit...
2014. júl. 14. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
Először a kérdés nem kamu. Másrészt nem szerettem volna patáriát csapni az éjszaka közepén. Lehet kicsit lágy voltam vele, de kívánom. Örülök, hogy nem durván reagáltam le.
2014. júl. 14. 16:02
1 2




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!