Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy tudnék neki segíteni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy tudnék neki segíteni?

Figyelt kérdés
Szakított vele a barátnője egy hete, aki szintén az osztálytársam. Kiderült, hogy a lány találkozott az utóbbi egy hónapban egy másik fiúval, akiért elhagyta ugye.A fiú teljesen depressziós lett, bezárkózott. A lány meg összejött másik fiúval. Nagyon meg van viselve, végzősök vagyunk, de egész nap egy helyben ül, nem szól senkihez, csak bámul maga elé. A keze tele van vágásokkal. Amikor próbálunk vele beszélgetni pár perc után abbamarad az egész, nem olyan, mint régen (életvidám, nyitott ember) volt. Az exe megfenyegette, ha szól a tanároknak, akkor kitálal mindent az osztálynak, ezt még sikerült elérnem, hogy elmondja miért nem szól a tanároknak. A volt barátnőjét teljesen hidegen hagyja, hogy ez van vele. Nekem csak annyit mondott, hogy jobb lenne mindenkinek, ha eltűnne. Mindennap látja a lány, nem tud változtatni a helyzetén. Mintha még rá is játszana. Próbáltam beszélni a lánnyal, aki csak annyit mondott ,hogy sajnáltatja magát. Másnál is ilyen a szakítás, mégis mit tudnék tenni?

2014. szept. 2. 13:51
 1/2 anonim ***** válasza:
49%

Először is fel kéne fogadni tucatnyi csajt és el kéne gyepálni az ex-barátnőt a bunkóságáért.


Viccen kívül: nem szabad egyedül, magára hagyni a gyereket!!! Ha vágások vannak a karján, az egyenes út az öngyikosság felé, előbb-utóbb sajnos nagyobb baj is történhet. Ne hagyjátok egyedül, ne hagyjátok, hogy egyedülléte miatt őrült gondolatok szülessenek a fejében.


Legyetek vele minél többet. Természetesen a ti magánéletetek is fontos, de ha van szabadidőtök, és nincs egyéb programotok, legyetek vele minél többet, addig, amíg rendbe nem jön lelkileg. Lehet, hónapokig eltart ez, de ha Igaz Barátai vagytok, és igazán szeretitek Őt, kibírjátok Vele ezt az időt is.


Legyetek Vele minél többet. Nem muszáj beszélnie a lelki bajáról, elég az, ha érzi, hogy nincs egyedül, és ott vagytok Vele, mert szeretitek Őt, mert fontos Számotokra.


Amúgy meg Én azt csinálnám, hogy elvinném egy jó kis buliba néhány szuper csaj közé... ;)

2014. szept. 2. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Lótüdőt, Eyrond! A szerelme sajnos ezzel jár, és ezt mindenkinek túl kell élnie.
2014. szept. 3. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!