Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért írt sms-t a csaj, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért írt sms-t a csaj, ha utána meg nem válaszolt?

Figyelt kérdés
Karácsonyra kaptam tőle egy versikét, visszaírtam neki, hogy hogy van, mi újság, de semmi reakció. Elég jóban voltunk, próbáltam udvarolgatni neki, de elutasított, viszont nem romlott meg a viszonyunk, jól elbeszélgettünk. Aztán tavasszal megnyíltam neki, elmondtam, hogy miért vagyok olyan, amilyen. Ekkor "csoda" történt, ő akart velem találkozni, holott korábban ha én hívtam, mindig nemet mondott. Sütiztünk, beszélgettünk, és mondta, hogy még 2-3 hétig itthon lesz szabin, és találkozhatunk még. Volt barátja, elég rég óta együtt élnek, ehhez képest úgy éreztem, hogy közeledik, hiszen mondta, hogy majd sétáljunk kettesben, és mivel kíváncsi voltam, meddig menne el, felvetettem, hogy előtte nézhetünk nálunk filmet is, erre is rábólintott, szóval én is kóstolgattam őt. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt, hiába kerestem, nem reagált, gondolom, a barátja miatt, én sem erőltettem. Aztán most jött ez az sms, és megint semmi. Gondolom, nem tévedésből írt csak nekem, hiszen évek óta ez az számom, és mióta ismerjük egymást, kb. azóta el is van neki mentve, tehát tudta, hogy kinek ír. Szerintetek miért nem reagált semmit a válaszomra?

2014. dec. 31. 20:20
 1/7 anonim ***** válasza:
29%
halál?
2014. dec. 31. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
1-es te normális vagy, hogy minden ilyesmi kérdéshez a legrosszabbat írod?
2014. dec. 31. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
lehet mindenkinek elküldte a címjegyzékéből
2014. dec. 31. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

barátja volt és nem szakított.

ilyenkor félredugni akarnak,te meg erőltetted a lelki nyavajgás dolgot.

találkoztatok és a helyett,hogy piáztatok és dugtatok volna,te sütiztél és beszélgettél.

ezért nem keres többet,ezért csökkent az érdeklődése.

ilyen egyszerű ez,felsültél.

legközelebb jó sorrendbe tedd a dolgokat.

1.bizonyítod,hogy férfi vagyis megdugod.

2.utána jöhetsz elő a nyavajáiddal.

ha fordított a sorrend,akkor nem fogsz dugni.

az sms-ben meg ne add ki magad legközelebb,hogy mennyire érdeklődsz utána,hanem flörtölj inkább.

az jöjjön le belőle,hogy teljesen jól vagy,soha nem nyafogsz és szívesen megdugod,de nem gebedsz,mert van 10 másik ha akarod.

2014. dec. 31. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

#4: Nem tudom, mit akart, és a poén az egészben az, hogy miután elmondtam neki mindent magamról, az után változott meg így a viselkedése, hogy ennyire találkozni akart velem. Egyébként bármennyire is izgatott a szitu, valahol azért bennem volt az, hogy anno mégiscsak elutasított, és aki elutasít, annál nem szoktam még egyszer kezdeményezni, hanem tudomásul veszem a döntését. A sütizést egyébként ő javasolta, viszont pont azért hívtam el magunkhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessünk, ha ő is akarja, de számomra elég zavaros volt a helyzet. Azt már csak félve teszem hozzá, hogy a barátja nálam nagyobb darab, és nem akartam magamnak se bajt, ha rájön, hogy esetleg lefeküdt velem a barátnője.

Egyébként azért zavar ez az egész, mert jóban voltunk, számíthattam a segítségére, a tanácsaira, és most nem értem, miért tűnt így el, ha nem is akar már tőlem semmit, de miért nem maradhatott meg szimplán a jó viszony. Nyáron volt ez az egész, most meg tél van, elmúlt egy fél év, akkor felejtse el, ami történt, engem nem érdekel, csak fogalmam sincs, miért változott meg ennyire.

2015. jan. 1. 20:26
 6/7 anonim ***** válasza:

az elutasítás annyit jelent,hogy ott abban a helyzetben sza-r taktikával jöttél elő.

egy boksz meccs sem 1 menetből áll,hanem 12 menetre van kiírva.

ezért ha elsőre nem jön össze a nő,akkor taktika módosítás és jöhet a 2. menet.

ezért a hozzáállásod jelenleg ebben ultra lúzer.

ő javasolta a sütizést és te belementél=irányítás átadás.

az irányítás átadás és ennek nyugtázása vonzalmi érték csökkentő,ha ki sincs használva a helyzet,akkor meg még inkább.

az ismeretségetek és a beszélgetések komfort szintjének alapján indulhatott volna a sütizéssel a tlálka,hogy legyen meg az öröme,aztán átmehettél volna vele egy pubba,vagy kocsmába és onnan irány a pecód.

2015. jan. 1. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Hát nem tudom, ő tudta, hogy félénk és gátlásos vagyok, hogy soha nem volt senkim, hogy nem értek a "jelekből", és hogy miért vagyok ilyen, mert mindent elmondtam neki. Őszintén szólva nekem is átfutott az agyamon, hogy esetleg többet akar, de komolyan nem gondoltam arra, hogy "azt" akarná, főleg úgy, hogy egyszer elutasított, és utána kb. barátok maradtunk. Arra gondoltam, hogy ő is csak beszélgetni akar, mert régen láttuk egymást, és esetleg szemtől szemben megtárgyaljuk mindazt, amit írásban elmondtam neki magamról.

Egyébként amikor mondta, hogy még találkozni akar velem, én mondtam, hogy oké, és hívtam is magunkhoz. Számomra nem volt egyértelmű, mit akar, ezért gondoltam, hogy a következő alkalommal ha eljön hozzánk filmezni, akkor már egyértelműbb lesz, és könnyebben kezdeményezhetek, így viszont féltem attól, hogy félreértek valamit, ő meg lelép, vagy elmondja, hogy kikezdtem vele stb. Nagyon örült, benne volt, hogy a másik héten találkozzunk, ez volt pénteken, kedden meg kerestem, de akkor már nem is nagyon reagált. Mondjuk oké, hogy esetleg elkúrtam, de attól még nem kellene minden kapcsolatot megszakítania velem, különösen hogy előtte jóban voltunk.

2015. jan. 2. 21:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!