Melyik szerintetek a legszebb szerelmes vers?

ŐRIZEM A SZEMED

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

Nagy Bandó Adrás

Szerelem

Neked a körte volt a jeled,

nekem az alma,

neked még szőke volt a fejed,

nekem meg barna.

Emlékszem, Pöttyös volt a neved,

nekem meg Ármin,

neked a széken volt a helyed,

nekem a sámlin.

Akkor még rendőr volt az apád,

enyém meg munkás,

akkor már orvos volt az anyád,

enyém meg postás.

Örökké néztem csak a lábad,

ahogyan szedted,

akkortájt bámultam utánad,

észre sem vetted.

A húgod úgy hívták, hogy Juci,

imádta Valtert,

nálatok Puskás volt a foci,

minálunk Albert.

Nálatok Kóbor volt a János,

nálunk a Bródy,

felétek flancos volt a város,

felénk meg ósdi.

Amikor megkértem a kezed,

apád csak bámult,

amikor én lettem a tied,

anyád elájult.

Az ajtón körte lett a jeled,

nekem meg alma,

azóta ősz lett már a fejed,

s nekem se barna.

Szerintem ez nagyon cuki :)

József Attila: Gyöngy

Gyöngy a csillag, úgy ragyog,

gyöngyszilánkokként potyog,

mint a szőllő, fürtösen,

s mint a vízcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,

ő is csámpás barna gyöngy;

a barázdák fölfüzik

a bús földet díszitik.

Kezed csillag énnekem

gyenge csillag fejemen.

Vaskos göröngy a kezem,

ott porlad a sziveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,

gyenge csillag lehullik,

s egy gyöngy lesz az ég megint,

összefogva sziveink.

Radnóti Miklós: Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

és néha meg olyan, oly biztos és örök,

mint kőben a megkövesült csigaház.

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,

mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,

óvó tekinteted érzem kezem felett.

Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.

És holnap az egészet újra kezdem,

mert annyit érek én, amennyit ér a szó

versemben s mert ez addig izgat engem,

míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -

mit mondjak még? a tárgyak összenéznek

s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab

az asztalon és csöppje hull a méznek

s mint színarany golyó ragyog a teritőn,

s magától csendül egy üres vizespohár.

Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,

hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.

Az álom hullongó sötétje meg-megérint,

elszáll, majd visszatér a homlokodra,

álmos szemed búcsúzva még felémint,

hajad kibomlik, szétterül lobogva,

s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,

de benned alszom én is, nem vagyok más világ.

S idáig hallom én, hogy változik a sok

rejtelmes, vékony, bölcs vonal

hűs tenyeredben.

Ha engem kérdezel, akkor ez:

Juhász Gyula: SZERELEM?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

mint napsugár, ha villan a tetőn,

holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,

hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen

Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!