Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lányok/nők, flörtölnétek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok/nők, flörtölnétek poénból olyannal, akit kedveltek, szpimpatikus nektek, de nem láttok benne potenciális partnert, illetve nem szeretnétek, hogy kezdeményzzen? És ha igen, folytatnátok, ha megtudnátok, hogy az illető erősen vonzódik hozzátok?

Figyelt kérdés
Arra számítottam, hogy miután színt vallok, kicsit távolságtatóbb lesz velem, ehelyett ugyan úgy viselkedik, mint előtte (olyasmikkel viccel, hogy odáig van értem, meg poénból "féltékenykedik", stb.) Sőt, könnyen lehet, hogy et már csak én képzelem be, de mintha még egy kicit közvetlenebb és merészebb is lenne, mint azelőtt. Persze örülök ennek, de kicsit zavaró is, mert kizártnak tartom, hogy valaha is érdekelni tudnám, ugyanakkor az is bennem van, hogy más talán bíztatásnak venné ezt a viselkedést, hogy lépjen. Vagy az ilyen viccelődés természetes lehet olyanok között, akik nap mint nap találkoznak és még ha nem is túl közeli, de jó viszonyban vannak, nekem meg hülyeség többet belelátnom? 18-20 év körüli korosztályról van szó. Zavar a gondolat, hogy esetleg tök nyilvánvaló dolgokat értek félre, szóval köszi minden segítséget.

2015. ápr. 5. 21:47
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
Mi történt miután szìnt vallottál?
2015. ápr. 5. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Meglepődött és azt mondta, kedves vagyok.
2015. ápr. 5. 21:52
 3/17 Interferencia ***** válasza:
Randira még nem hívtad?
2015. ápr. 5. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim válasza:
100%
Nem. Azzal flörtölök,aki számomra vonzó és szimpatikus.
2015. ápr. 5. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

Interferencia: Nem, de ebbe most inkább ne menjünk bele, hogy miért nem szeretném. Tudom, hogy az lenne a biztos módszer, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, de egyelőre az érdekelne, amit a viselkekdéséről gondoltok a fentiek alapján.

4.: De az ennyire nyílt, komolyan gyakoraig nem vehető flört nem inkább az ellenkezőjét jelenti, hogy kedvel, de nem úgy, vagy csak szerete zvarba hozni?

2015. ápr. 5. 22:13
 6/17 A kérdező kommentje:
Bocsánat a helyesírásért, nem a szokott gépemről vagyok
2015. ápr. 5. 22:51
 7/17 anonim ***** válasza:

Én azonnal leállnék és visszavennék magamból, nehogy valamit félreértsen.Nekem kellemetlen utána volt már ilyen.

Csak akkor folytatom ha akarok én is valamit.

2015. ápr. 6. 02:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat. Nem tudom amúgy, hogy ez számít-e valamit a kérdés szempontjából, de számomra sosem volt reális lehetőség, hogy elhívjam valahová vagy bármi legyen ebből az egészből. Ezt ő is tudja, mert amikor vallomást tettem neki, amihez elég érdekes okok vezettek, mondtam neki, mármint hogy ezt ne vegye bepróbálkozásnak. Szóval ezen is szoktam kattogni, hogy vajon azért maradt velem ilyen közvetlen, mert úgy vette, hogy magamtól is tudom, hogy "hol a helyem" és nem aggódik azon, hogy félreértem a dolgot, vagy ellenkezőleg, bátorítani akar, csak valamiért nem hajlandó rá nyíltan. (Igen, tudom, hogy kész szerencsétlenség vagyok)
2015. ápr. 6. 03:11
 9/17 anonim ***** válasza:

Így viszont már teljesen emberfüggő.Én akkor is leállnék, mert félnék hogy félreért valamit, de ez én vagyok.

Van aki lazább és úgy van vele hogy te azt mondtad akkor az van.Végülis te már feldobtad a labdát, most rajta a sor.

Az mindegy mit mondtál utána, a lényeg hogy már tudja hogy vonzódsz.

Sajnos ezt így tényleg nem lehet most megmondani mert kétesélyes.Valaki aki ismeri, barátnője esetleg.Ott lehetne finoman puhatolózni.

2015. ápr. 6. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:
Á, nem, az ilyen puhatolózás nekem nem fekszik. Végülis nincs problémám a mostani helyzettel sem, ő poénra veszi, úgyhogy én is. Csak jó lett voln biztosra menni, nehogy azért bántsam meg, mert félreértek valamit, mert abban sajnos jó vagyok. Köszöönöm szépen! :)
2015. ápr. 6. 20:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!