Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit akarhatott ezzel mondani?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit akarhatott ezzel mondani?

Figyelt kérdés

Röviden: viszonylag rövid közös munka kapcsán megismertem egy férfit, aki flörtölt velem. Aztám mikor elkezdtek pletykálni rólunk, jól kiosztotta a pletykálókat, és pár nappal később berántott egy üres helyiségbe, és mondott valamit, amire képtelen vagyok visszaemlékezni. Egyetlen fél mondatot jegyeztem meg abból az egy mondatból, amit az anyanyelvén mondott, amit nem beszélek, ezt: egy másik életben. Nem sokra rá kiderült, hogy el van jegyezve. Talán ezt akarta közölni, de nem emlékszem, ott, akkor sem fogtam föl mit mond. Ezután is kedves volt velem, kissé túlzóan is, de én onnantól hideg voltam vele, mint a jég. Persze belül nagyon fájt a csalódás.

Próbálom elfelejteni, de mégis éjszakákon keresztül nem aludtam, mert azon a fél mondaton járt az eszem, amire vissza tudok abból a monológból emlékezni. Egy másik életben. Mit akarhatott ezzel mondani? Főleg, hogy nem is nekem szánta, mert nem érthettem, bizonyára csak úgy magának mondta, és azért merte hangosan, mert tudta hogy egy kukkot sem beszélek a nyelvén.


2016. febr. 10. 01:05
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

lehet, hogy csak Majkát énekelt neked

"Szólj rám, ha egyszer véletlen

Összefutnánk egy másik Életben!"

2016. febr. 10. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Idegen nyelű fordítása ismert a számnak? Mondjuk közel-keleti?
2016. febr. 10. 01:32
 3/8 A kérdező kommentje:
Amúgy vettem, hogy poén
2016. febr. 10. 01:32
 4/8 A kérdező kommentje:
Elcsesztem. Pontosan fordítva: talán egy másik életben. Belki baska bir hayatta...
2016. febr. 10. 01:43
 5/8 anonim ***** válasza:
Mindegy mit akart, de nagy ívben kerüld el!
2016. febr. 10. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Tálán egy másik életben alád vágna, vagy ilyesmi. De ha el van jegyezve akkor ne legyél már ri*i. Teljesen lényegtelen , ne flörtölgess vissza és keress magadnak egy szabad pasit
2016. febr. 10. 03:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Hát ez nagyon romantikus történet kérdező.


Biztosan azt, hogy egy másik életben/más időben egymásé lehetnétek.(lehet csak egy éjszakára)


vigaszként itt egy dal,amiben benne van a szöveg:


https://www.youtube.com/watch?v=9C07MPnnhko

2016. febr. 10. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Nekem meg azt mondta hogy ő bàrmikor tudna lépni igy hitegetett hogy sose tudjam elengedni
2016. febr. 10. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!