Válás után közel 40hez lehetek még szerelmes?

Ez egészen odáig lesz problema, amíg nem találkozol valakivel, akibe szerelmes leszel mint a csacsi.

Szedd a válás utan össze magad! Koncentrálj a munkádra a hobbiaidra. S tessék megújulni külsőleg! (Ez fontos) lefogyni, vagy felhizni csinos ruhákban lenni stb. S a férfiak nyitni fognak feléd. Nyilván az elso par lépés nagyon nehéz, de a bizalom idővel kifogás alakulni az új személy iránt is.

Mondjuk én 31 évesen váltam el, de én is így éreztem rögtön utána, mint te.

Aztán tessék-lássék ismerkedni kezdtem, regisztráltam társkeresőre, elmentem egy randira. Akár egy darab fa is lehetett volna ott, az se érdekelt volna kevésbé, pedig neten jót beszélgettünk, nem is nézett ki rosszul.

Gondoltam, az életben többé nem leszek szerelmes...

Aztán a társkeresőn nyúzott egy pasi, hogy találkozzunk, először nem is akartam, nem is jött be annyira a képeken, de gondoltam egye fene... És mikor élőben találkoztunk, hát teljesen kész voltam.

Remegő lábak, elakadó hang, attól beindultam, ha a vállamhoz hozzáért. Kb. 16 évesen voltam utoljára ilyen szerelmes, de akkor sem első találkozásnál. Azt hittem, ilyen csak a lányregényekben van.

Szóval nem lehet tudni, én azt mondom, ne írd még le magad. Ha készen állsz lelkileg, és összefutsz a megfelelő pasival, bármi megtörténhet. :)

Simán:)

41/f

37 évesen váltam el. A házasságom eléggé hazavágta az amúgy is alacsony önértékelésem, utána nagyon sokáig tartott helyrejönni. Próbáltam ismerkedni, de érdemi kapcsolatom nem lett, elég zűrös alakokat vonzottam be így, hogy én magam sem voltam rendben, ezért még mélyebbre süllyedtem. Súlyos depressziós voltam, amikor úgy döntöttem, szakember segítségét kérem. Terápiára jártam. Idővel sikerült helyretenni a személyiségem hibás részeit, azt is, ami a váláshoz vezetett. Megértettem, hogy miért választottam rosszul, milyen önsorsrontó magatartást folytattam a kapcsolataimban és hogy valójában nagyon is féltem a mélyebb érzelmi bevonódástól.

40 évesen ismertem meg a jelenlegi párom, és összehasonlíthatatlanul más minden, mint korábban. Egyrészt ezúttal JÓL választottam: olyan társat, aki értékel, aki figyelembe vesz, akinek fontos az én jóllétem. Sikerült olyan módon bevonódnom a kapcsolatba, mint még soha, senkivel.

Utólag azt mondom, hogy amit eddig én szerelemnek hittem, az nem az volt, hanem valami halvány mása, inkább szenvedés, mint jó érzés, és amikor jó volt, akkor sem volt az igazi.

A kapcsolatom immáron hosszabb távon is bizonyított, túl vagyunk egy sor nehézségen, problémán, amiket jól tudtunk kezelni - közösen. Életemben először vagyok TÉNYLEG szerelmes. És ez nem a rózsaszín ködös állapot, azon már rég túl vagyunk, reálisan látjuk egymást, a hibáinkkal együtt, nem idealizálva a másikat és a kapcsolatot. És ez most a hétköznapokban is MŰKÖDIK, mégpedig JÓL működik. Olyannyira, hogy még hosszú idő után is röpködnek a gyomromban azok a bizonyos pillangók. :)

Nekem a terápia segített. Először önmagamat kellett helyretennem, hogy képes legyek kapcsolódni valaki máshoz. És nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem ezúttal TÉNYLEG mély érzésekkel.