Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Megpróbált volna megmérgezni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megpróbált volna megmérgezni az exbarátom?

Figyelt kérdés

Akkoriban már nem volt minden felhőtlen, és róla is tudom, hogy voltak ügyei, illetve állítólag bármit meg tudott volna szerezni, ha akar (gondolok itt szerekre), de sosem erőltetett rám semmit.

Amikor járni kezdtünk elvileg már nem élt semmivel.

Szóval előző este kicsit összebalhéztünk, de reggel minden rendben volt. Hozott nekem reggelit, illetve vizet, de sima csapvíz volt csak, semmi extra.

Reggel jól voltam, talán a szokottnál kicsit feszültebb, fáradtabb, illetve délután kezdtem nem jól lenni, akkor majdnem el is ájultam bármi előzmény nélkül.

Hazamentem (hozzám mármint), és este már nagyon beteg voltam, nem is aludtam semennyit.

Állandóan olyan hallucinációim voltak, hogy zuhanok, levert a víz, fáztam, és olyan érzés, mintha minden kellemetlen lenne, ami hozzám ér. A végén már attól szenvedtem, hogy fekszem az ágyon, és a takaró anyaga hozzám ér. Ha felálltam, akkor meg attól, hogy a talaj a lábamhoz ér.

Ugyanaz a hallucináció volt végig, hogy tejfehér végtelen égből zuhanok a zavaros, zöld színű óceánba, és nem akartam lezuhanni, sikítottam, pánikoltam, de mielőtt beleeshettem volna a vízbe, kezdődött elölről.

Kerestem volna képete, mit láttam, de nem találtam. Fehér volt az ég és egyenletes, mint amikor kiöntik a tejet, és a víz meg sötét szürkés zöld.


Azóta sem tudom, hogy idegi kimerültség, vagy esetleg meg lettem-e mérgezve valamivel aznap vagy egy ideje folyamatosan...

Arra emlékszem, hogy rengeteg olyan dolgot csináltam, amikor ott voltam nála a hétvégén, amit normál ésszel nem tettem volna, de utólag betudtam a depressziónak.

Már az is felmerült bennem, hogy nem is aznap mentem haza, hanem az azt követő, esküszöm, nem emlékszem


Soha nem éltem át ilyen borzalmakat lelkileg korábban, magamtól nem gondoltam volna, hogy lehet valami tudatmódosító is a háttérben (máig nem hiszek ebben a változatban), valaki, aki közel áll hozzám hívta rá fel a figyelmem, hogy ilyen tüneteket egy enyhébb drog is kiválthat


Valaki, aki a témában jártasabb, segítene?


(Nem, nem a rendőrségre kell, én akarom tudni)


23N


2017. okt. 12. 19:32
 1/4 A kérdező kommentje:
Szoktak lenni pánikrohaim is, de nem szoktam hallucinálni, ill sikoltozni se, annyira azért még mindig magamnál vagyok.
2017. okt. 12. 19:35
 2/4 anonim ***** válasza:

Benne van a pakliban.

Viszont nekem is volt már olyan, hogy ki voltam merülve, ösezebalhéztünk barátnőmmel, aztán instant padló, 2 hét, -5 kiló stb.

Szal ezt biztosra nem lehet megmondani.

Az első se kizárt, mert tudok ilyenről, a másodikat meg én éltem át.

2017. okt. 12. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Nekem gyanús, de nem látok bele sajnos. Minden esetre, ha benned felmerült a gyanú és nem is igazán bízol a pasiban, akkor vagy azonnal szakíts vele vagy kísérletezz a napjaiddal -párat nála, pár napig nem mész át, pár napig megint átmész hozzá- feltéve ha neked megér ennyit és majd kiderül.
2017. okt. 12. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ên gyerek koromban ha làzas voltam ugyanezt álmodtam, meg ha nagyon berúgok akkor halucinàlok ilyeneket. Attól lehet valami szer is....de ìrod depresszió stb ezèrt nem biztos, hogy anyag.
2017. okt. 15. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!