Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez már túl sok?

Figyelt kérdés

Megismertem egy férfit, akivel hasonlóan gondolkozunk és párkapcsolat irányába haladunk. Egy a gond, van közöttünk egy kis távolság (120 km). Időszakos állapot, munkahely váltás miatt fel fog költözni, de addig ritkán tudunk találkozni. Sajnos azt vettem észre, hogy az utóbbi időben már keveset és ritkán ír. Mindig olvassa amit írok, elsőre nyitja meg, de csak akkor beszélünk ha ráírok. Tegnap húzós napom volt, ezért több mint 12 óráig nem voltam elérhető. Mikor nethez értem meg is írtam neki ennek az okát egyúttal felhoztam, hogy kicsit zavar a ritkább kommunikáció, de csak annyit mondott rá, hogy most átmegy a haverjához estére. Azóta nem írt, fent sem volt neten. Azt se tudom kicsoda a haver. Bizonytalan lettem. A távolságot se bírom annyira, de így hogy megritkult a kommunikáció, most meg nem tudok róla semmit, rossz érzésem lett.

Mit tehetnék hogy ne legyek hisztis p.csa ugyanakkor meg szeretném, hogy újra ő teperjen mert jelenleg mintha én futnék utána.


Köszönöm előre is az építő jellegű hozzászólásokat.



2018. febr. 7. 07:04
 1/6 anonim ***** válasza:
Szerintem nem sok jövője van, ne reménykedj. Ha annyira akarna veled beszélni, akkor nem rázna le. Bármennyire is elfoglalt valaki, biztos vagyok benne, hogy tud időt fordítani a fontos dolgokra, emberekre. Számára kevésbé vagy fontos.
2018. febr. 7. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
61%
Én férfiként csak azt tudom mondani, hogy ez , főleg az összemelegedés időszakában , nálam elképzelhetetlen.
2018. febr. 7. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Hát szerintem nem nagyon hozod már lázba a jelek alapján. Belül ne add át megad a nagy rózsaszín ködnek, mert ebből már lehet nem lesz kapcsolat!
2018. febr. 7. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Nekem ez eléggé rosszul hangzik. Ha már az ismerkedési fázisban nem hozod lázba (ergo eltűnik zokszó nélkül), akkor ennek nem sok értelme. Amikor én ismerkedtem a párommal, még akkor is méltatott 3-4 mondatra, amikor a haverjánál volt épp sörözni (én nem vettem észre, mert már aludtam, de reggel jól esett látni, hogy gondolt rám és hogy vette a fáradtságot néhány mondatra).
2018. febr. 7. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, én is ezt érzem amiket írtatok.
2018. febr. 7. 10:57
 6/6 anonim ***** válasza:
Te mindenesetre ne forszírozd a levélírást a részéről, mert ez csak elriasztja a férfiakat. Inkább ő "fusson" utánad, biztos érezte, hogy kezdesz "rászállni", ezt a férfiak nem szeretik. Ő kérdezze meg, hogy miért vagy ritkábban most fent a neten, ne te mondjad meg neki, hogy miért, amikor nem is kérdezte...
2018. febr. 8. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!