Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ez gáz lenne szerintetek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez gáz lenne szerintetek?

Figyelt kérdés

Sziasztok,


Nem igazán tudom melyik kategóriába tartozik ezért ide írom.


Szóval, az lenne a gondom, hogy autóbuszvezetőként dolgozom és van egy hölgy a környéken aki arrafelé utazik és nagyon tetszik. Néha utazik csak velem sajnos és mivel nem végállomásig, így nincs időm elhívni randizni. (Menet közben nem akarom, mert az olyan slampos, hogy odahívom magam mellé mint valami kutyát). Már múltkor egyszer beszéltünk pár másodpercet és akkor mondta, hogy jár még majd erre, így úgy sejtem, hogy ő is kedvel engem mert elég sokat mosolygunk is egymásra. Viszont, mivel soha nem tudok vele úgy összefutni, hogy legyen időnk beszélni, így arra gondoltam, hogy tudom, melyik napon van a végállomáson és arra gondoltam, hogy szabadnapomon bemegyek és személyesen elhívom randizni. Szerintetek nagyon gáz lenne? Mert nem igazán tudom eldönteni, hogy most várjak, míg egyszer kijön úgy a lépés, márha kijön, mert eddig talán 1-szer lett volna rá lehetőségem de azt a járatot kb sose viszem, vagy jó ötlet lenne így bemenni és "összefutni". Vagy az már gáznak tűnne?


Tudom, elég fura kérdés, mert a legtöbb buszsofőr könnyen ismerkedik, de én nem igazán vagyok jó ebben és amúgy sem csak egy kufirc miatt szeretném megismerni.


Előre is köszi a segítséget.

23/F



2018. okt. 7. 15:00
 1/9 anonim ***** válasza:
2018. okt. 7. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Köszi, de biztosan nem ő az. Mint írtam, itt pont az a fő probléma, hogy főképp nem az én járatomon utazik haza vagy ha utazik is rajta csak kevés ideig. Ha velem utazna egy héten négyszer már elhívtam volna rég.
2018. okt. 7. 15:36
 3/9 anonim ***** válasza:
Szoke, nagymellu?
2018. okt. 7. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

#3


Ez most komoly kérdés? Nem trollkodásképp írtam ki, csak kíváncsi lennék mi a véleménye az itteni embereknek egy ilyen ötletről, mivel jobb nem jut eszembe, hogy eltudjam őt hívni. Viszont, nagyon tetszik és szimpatikusnak tűnik ezért mindenképp szeretném valahogy elhívni.

2018. okt. 7. 15:46
 5/9 anonim ***** válasza:

Szerintem az utóbbi jobb ötlet,nem tudni mikor megy arra megint. De ez nem gáz mondd el neki miért mentél el oda, hogy ha neki is hasonló érzései támadtak, akkor ismerkedjetek meg.


Remélem össze tudod hozni, szurkolok.

2018. okt. 7. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

#5


Köszi. Énis azért szeretnék így bemenni, mert nem tudni, mikor lesz úgy járatom, hogy ő is ott utazzon, de azt tudom, hogy mikor van ott az állomáson. És énis úgy gondolom, hogy ha kedvel és megakar ismerni akkor nem fogja zavarni és nem tartja majd gáznak.

2018. okt. 7. 17:38
 7/9 anonim ***** válasza:
Szerintem is menj oda hozzá nyugodtan, jó az ötlet. 23L
2018. okt. 7. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Köszi. Amint lesz szabadnapom és tudom, hogy ő is ott van bemegyek. Nem veszíthetek semmit :)
2018. okt. 8. 16:43
 9/9 anonim ***** válasza:
De cuki,remélem sikerül. :)
2018. okt. 8. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!