Normális, hogy ez engem kiábrándít?

Beszéltem már vele nem egyszer erről. Akkor mikor az volt, hogy későn szólt, hogy ne menjek hozzá, akkor először nem értette mi bajom, összevesztünk, utána belátta, hogy igazam van.

Ma meg még annyira nem beszéltem vele, mert megy ahova megy, ilyenkor nem lehet megbeszélni. Ma is említettem neki de csak röviden. Akkor annyit mondott, hogy legfeljebb megvár ha nem érek még rá. Meg kérdeztem hogy "ezt nem tudtad volna eldönteni korábban hogy oda mégy?" és arra megsértődött. Meg az az helyzet, hogy pont különbözünk ebben. Ő spontán is szeret szervezni, vagy legalábbis nem zavarja, de engem meg igen. Meg hozzátartozik, hogy ő jobban beoszthatja úgy az idejét, ahogy akarja, mint én mai nap. Ma nekem nehezebb volt. Különben meg mikor sok a dolga, akkor mindig az van, hogy hadd legyen ahogy ő szeretné.

Amúgy depis vagyok eléggé mostanában, de még akkor is próbál felvidítani, segített nekem már rengeteg mindenben, hajlandó volt sok mindenen változtatni miattam, mindig meglep valamivel, gondol rám, egyszóval örülök, hogy van nekem de ez kiábrándít. Már arra gondoltam, azt mondom, hogy még egy ilyen és szakítok. De valójában nem akarok nélküle élni. Vagyis nem akarom elhagyni. Csak idegesít ilyenkor. Persze én is őt csak mással.

Mai napra azt tervezem, hogy mégsem alkalmazkodok hozzá, hanem találkozzon velem megbeszélt időpontban. Hogy lássa, hogy nem ugrok, ahogy fütyül.

Engem azért idegesít, mert neki, bár viszonylag elfoglalt a napokban, mégis kevesebb dolga van sokszor, mint nekem, jobban beoszthatja magának az idejét és én kevésbé. Kicsit amúgy irigylem is emiatt de az mindegy.