Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Miért nem tudok egyedül...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem tudok egyedül aludni, amióta összeköltöztünk? Mit tegyek, hogy ez változzon?

Figyelt kérdés

Párom mostanában sokáig dolgozik, mindig éjfél után ér haza, és nyilván még azután is fent szeretne lenni egy darabig. De amíg másik munkahelye volt, és nem dolgozott eddig, akkor is hajnali 3-4-ig maradt fent csak úgy. Én meg alapból korán fekvős, és viszonylag korán kelős vagyok, szóval teljesen ellentétek.

Amióta összeköltöztünk (5 hónapja), eleinte lefeküdtem aludni egyedül is, de egy jó ideje nem megy, egyszerűen nagyon bedepizek tőle. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de mérhetetlenül szomorú leszek olyankor, és annyira rossz egyedül feküdni az ágyban és nem átölelni őt. Próbáltuk úgy is, hogy ő is mellettem fekszik, csak nem alszik még, hanem a telefonján néz valamit, de az sem az igazi, úgy se jó.

Így mindig fentmaradok én is hajnalig, pedig már nem tudok mit kezdeni magammal, nem köt le semmi, álmos is vagyok. De még mindig jobb, mint az az irreális szomorúság.

Tudom, hogy ez nem normális, de nem tudom, hogy mitől van. Mit tehetnék ez ellen?



2021. júl. 14. 21:40
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Más a bioritmusotok. Tanulj meg egyedül aludni, különben ki fogsz bukni pár hét/hónap után.
2021. júl. 14. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Arra kérd meg, hogy kicsit bújjon hozzád, amíg elalszol.

Nehezen tudok én is elaludni, mindig kattog az agyam valamin. Nekem a melatonin kapszula segített ezen. 20 perccel később menetrendszerűen elalszok. Esetleg próbáld ki.

2021. júl. 14. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Megoldódott azóta?
2022. okt. 10. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!