Mennyire gyakori az, hogy a kapcsolatok elején úgy érzitek, megtaláltátok a másik feleteket, akivel szinte minden téren kiegészítitek egymást? Ez a legtöbbször tényleg csak illúzió vagy egy olyan dolog, ami megváltozik?

Többször gondoltam már, hogy na, ő ilyen, mint amit leírtál, aztán persze mindig jöttek az apróságok és egyre jobban kiütköztek a különbözőségek. Ami még önmagában nem is gond, nincs két egyforma ember, de szinte minden esetben azon kellett gondolkodnom, hogy tudok-e ezzel vagy azzal a tulajdonságával, viselkedésmintájával együtt élni. Bár a jelenlegi kapcsolatom még friss és ropogós, de rengeteget beszélgetünk, őszintén és nyíltan, akkor is, ha ciki, ha kellemetlen, ha fáj, tök mindegy, megbeszéljük. Vannak különbözőségeink nyilván, de eddig úgy vagyok vele, hogy ha létezik tökéletes számomra, akkor ő az (neki pedig én). Tiszteljük egymást maximálisan, hasonló a világnézetünk, a gondolkodásmódunk, az érzelmi világunk, az igényeink egy kapcsolatban, sőt, sokszor kimondunk dolgokat, amik a másik fejében járnak. :)

Szerintem annak felismerése, hogy ez az érzés valódi-e, igényel némi önismeretet. Jellemzően 2-3 hónap után kezdtem el felfigyelni olyan dolgokra, amik minimum kompromisszumos megoldást követeltek volna hosszú távon. 2-3 hónap nálam a fellángolási fázis, ami annál hosszabb, az valódi.