Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Nőként szerintetek lehet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nőként szerintetek lehet kérni legalább ennyit?

Figyelt kérdés

4 éve vagyunk együtt a párommal, 3,5 éve együtt is élünk. Az egyetemen ismertük meg egymást, azóta ő már végzett és rendesen dolgozik, nekem még hátra van 1 évem. Jövő nyáron végzek, akkor kapom kézhez én is a diplomámat.


Együtt tervezzük a jövőnket, az életünket, mindent. Idővel szeretnénk összeházasodni és közösen gyerekeket vállalni.


Viszont itt jött elő az idő... Én ragaszkodnék hozzá, hogy 30 éves korom előtt gyereket vállaljunk, mert nem szeretnék későn szülni. Egészségügyben tanulok és túl sok rémtörténetet hallottam már arról, milyen veszélyei vannak annak, ha valaki túl sokáig halogatja az első babát, meg hát az se biztos, hogy elsőre összejön, lehet, hogy évekig próbálkozni kell, az ember hiába tervez, nem mindig alakulnak úgy a dolgok... Mindenesetre megmondtam a kedvesemnek, hogy én 30 éves koromra már az összes szülésen túl szeretnék lenni - de legalább is lehetőleg az elsőn. Viszont az a helyzet, hogy én házasság nélkül nem szeretnék babát. Csakis azután, hogy megvolt az esküvőnk.


Számolgattam, és mivel most 24 éves vagyok, jövőre már 25 leszek, mire lediplomázom, közben pedig legalább 2 évet dolgoznom is kéne, hogy egyáltalán kapjak GYES-t. Akkor meg máris ott vagyok, hogy bőven 27 éves leszek, mire egyáltalán szóba jöhet a baba, plusz a 9 hónap terhesség és ki tudja, még mennyi idő lesz, mire egyáltalán összejön.


Ezért megkértem a páromat, hogy legkésőbb a diplomaosztómtól számított 1 éven belül lehetőleg jegyezzük el egymást, és onnantól számítva 1 éven belül házasodjunk is össze. Nem akarok beleszólni, hogy mikor kéri meg a kezemet, és nem szeretném én meghatározni, hogy mikor vegyen el, tudom, hogy ez a férfi dolga, az ő döntése, de mivel az én életem is, gondoltam, ennyit azért kérhetek. Én se leszek már fiatalabb, és nekem igenis fontos, hogy 30 éves korom előtt legalább az első babánk megszülessen. Házasságon belül!


A párom azt mondta, hogy majd meglátja. Közben persze vigyorgott hozzá, tehát tudom, hogy csak az agyamat húzta, de jobban örültem volna, ha meg tudjuk beszélni konkrétan a dolgot. Jó, nem dátumra pontosan, de azért jó lett volna, ha azt mondja, oké, 2 éven belül eljegyezlek, vagy valami... Vagy szerintetek nem kellett volna ennyire behatárolnom az időt? Tényleg nagyon ciki volt tőlem, hogy ezt kértem?



2015. febr. 6. 09:59
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯
 1/94 anonim ***** válasza:
48%

erre a remek ellntmondsára felhívnám a figyelmet:

Ezért megkértem a páromat, hogy legkésőbb a diplomaosztómtól számított 1 éven belül lehetőleg jegyezzük el egymást, és onnantól számítva 1 éven belül házasodjunk is össze. Nem akarok beleszólni, hogy mikor kéri meg a kezemet, és nem szeretném én meghatározni, hogy mikor vegyen el, tudom, hogy ez a férfi dolga, az ő döntése, de mivel az én életem is, gondoltam, ennyit azért kérhetek.


Nem akarom megmondani mit tegyen a pasim, DE megmondom!

mondogasd neki, aztán majd megun.

2015. febr. 6. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/94 anonim ***** válasza:
92%
Az életet nem lehet patikamérlegen mérni. Ember tervez, Isten végez. Légy egy kicsit lazább. Az se biztos, hogy végül tényleg ő lesz a férjed, és vele vállaltok gyereket. Nem rosszindulatból írom, tapasztalatból. Persze nem baj, hogy vannak terveid a jövőre, de ne vedd ilyen szigorúan a dolgokat.
2015. febr. 6. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/94 Költőnő? ***** válasza:
55%
hát én a helyében kiakadtam volna.... Ez nekem ilyen "jegyezz el"-nek hangzik nagyon. de ez én vagyok.
2015. febr. 6. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/94 anonim ***** válasza:
77%
ez szép és jó de szerintem a párod csak megmosolyogta az ötleted, plusz elég illúzió romboló megkötni a párodnak mikor vegye el:S Sógornőm 39 évesen szült és a baba makk egészséges ,meg az anyuka is.Ez nem kor függő inkább az anyukától függ mennyire fitt az adott korban.És nehogymár még össze sem házasodtatok,de te már azzal traktálod szegényt mikor fogsz szülni:D én is megmosolyogtalak volna
2015. febr. 6. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/94 anonim ***** válasza:
85%

Először is azt kéne tisztázni a pároddal, hogy ő akar-e gyereket belátható időn belül.

A házasság megoldható akkor is, ha elkezdtek próbálkozni a babával.

Egyébként teljesen egyetértek veled, nagyon sok nőnek van problémája a teherbeeséssel. Jellemzően közel a harminchoz vagy túl a harmincon. Mi is küzdünk :( Ha vissza lehetne pörgetni az időt, akkor én is határozottabb lennék és nem 30, hanem 25 éves korom előtt szeretnék szülni.

Nyilván ezt a férfi nem fogja fel, mert nekik 50-60 éves korukban is lehet gyerekük. De ha tényleg szeret és veled képzeli el a jövőt, akkor ez nem is kérdés.

Ha körülnézel, akkor azért te is biztosan sok fiatal apukát látsz, 30 alattiakat. Szóval ha valaki akarja, akkor lesz neki. A többi csak kifogás.

2015. febr. 6. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/94 A kérdező kommentje:
Nem akarom neki megmondani, hogy na, akkor most májusban mindenképp eljegyzés, de azért ha annyit kérek tőle, hogy lehetőleg 1 éven belül kérjen meg, az szerintem nem olyan vészes. Annyit mondtam neki, hogy én szeretném. De nem akarom ráerőltetni. Viszont évekig várni se szeretnék. Igen, a férfi dolga eldönteni, tudom jól, de közben az én időm is megy ezzel és mivel ez az én életem is, gondoltam, ennyi beleszólásom azért esetleg lehetne az alakulásába...
2015. febr. 6. 10:07
 7/94 anonim ***** válasza:
13%
25 évesen mit csinálsz még az egyetemen?
2015. febr. 6. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/94 anonim ***** válasza:
36%
én menekülnék tőled
2015. febr. 6. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/94 A kérdező kommentje:

Egyébként a párom is tervezi a gyereket, ő legalább 2, de inkább 3 gyerkőcöt szeretne. Én inkább megállnék 2-nél. :)

Most veszünk közösen autót, direkt kombit nézegetett, hogy legyen elég hely majd hátul a kicsiknek, tehát számol rá, úgy készül ő is. :)

2015. febr. 6. 10:10
 10/94 anonim ***** válasza:
36%
Ijj, ez elég meredek dolog :D Nem hiszem, hogy négy év után ezt a viselkedésformát be tudnám vállalni. Nem csak erre az egy konkrét példára értem, hanem arra, hogy valószínűleg az élet minden területén ilyen görcsös vagy.
2015. febr. 6. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!