Sejtettétek, hogy meg fogja kérni a kezeteket a párotok? Hogy bírtátok ki a várakozást?

Igen, éreztem, hogy meg fogja kérni. ELjött az évfordulós vacsoránk, kisestélyiben, ő öltönyben, remegő térdekkel mentek el rá, nagyon vártam. Vágytam rá, hogy megkérjen. Nem tette meg!!! :DDDD

Csalódott voltam, titkon még pityeregtem is. Előtte hónapokkal már voltak jelei, hogy akarja, és nagyon számítottam rá. De nem tette meg.

Rá két napra épp munkából jöttem haza, a megszokott kis útvonalamon. Többek között amellett a szökőkút mellett is eljöttem, ahol életünkben először találkoztunk. És ő ott állt. Azt hittem, dolgozik, ezért megdöbbentem. Azt hittem, elém jött meglepni. Így is volt. Csakhogy rám nézett, letérdelt és megkért ott helyben :)))

Azt mondta, hogy ha pontosan utánaszámolok, akkor aznap volt az évfordulónk, nem a hétvégén :))) igaza volt, tényleg.

Szóval megkért, az évfordulónkon kért meg, de nem úgy, ahogy én elképzeltem. Remegtem, nagyon meglepődtem és nagyon boldog voltam. Annak ellenére, hogy számítottam rá, igazi meglepetésként éltem meg. Az is volt :)

Én is vártam, de csak úgy sejtettem, hogy abban a pár hónap valamelyikében fog megkérni, ami épp előttünk volt, maga az időpont kicsit váratlanul ért. Előtte közvetlenül már volt rá elég egyértelmű jel, akkor már nagyon izgatott voltam, amit utólag mondott is, hogy milyen jól esett neki:)

De valóban vannak fokozatok, az esküvő például, de azt hiszem, ezeket mind lepipálja a babavárás:)

Kb. 2,5 éve vagyok együtt egy szintén elvált férfival. Sajnos gyereke is van, akit én nem igazán kedvelek, érthetően. Amikor 2 évesek voltunk elkezdtem mondani, hogy jövőre esküvőt szeretnék és hogy ideje lesz már az eljegyzésnek.

Pár hete voltunk nyaralni, ahol már számítottam a dologra. Láttam hogy nincsenek ilyen tervei és rákérdeztem. AZt mondta, eszébe sem jutott hogy megkérje a kezem. 2,5 éve ismerjük egymást, kb 1,5 éve majdnemhogy együtt is élünk (azért majdnem, mert mikor odahozza a kölköt én inkább eljövök mert zavar).

2,5 év után eszébe sem jutott megkérni a kezem, mikor már fél éve pedzegettem és nem játszok zsákbamacskát. Azt mondta még úgysem akarok gyereket (ami igaz is, ne a gyerek miatt vegyen el valaki, nem vagyok tenyészet), a házasság lényege pedig a gyerek. Hát szerintem nem, én szeretnék kettesben is élni még gyerek előtt. Ha jól megvagyunk miért nem vesz el? Veszekedés lett az egészből, elrontotta a nyaralás második felét, bár én már előtte is rágódtam rajta.

Azt állítja majd akarja, de mégis mikor? Már konkrétan mondtam neki hogy beszéljünk meg egy időt mert nem fogok örökké várni, mindig csak hadovál.

Mit tennétek?

Az 5-ös válaszolónak:

Azért, mert a párod előző házasságából van egy gyereke, még nem kellene azt a gyereket utálni.

Egészen biztosan nem választanék házastársnak olyan valakit, aki utálja a gyerekemet. Ez egy biztos forrása a folyamatos veszekedésnek. Ja, és nem szülnék olyan férfinak gyereket, aki az előző kapcsolatából született gyerekkel nem törődik.

Persze mindannyian úgy csesszük el az életünket (sőt, a gyerekeinkét is) ahogyan akarjuk.

A kérdezőnek:

Én megsejtettem mikor a férjem készült megkérni. Pedig ő nagyon igyekezett titkolni, de annyira izgult, hogy egyértelmű volt, hogy valamit mondani fog. Onnantól kedve, hogy beszerezte a gyűrűt, amivel meg akart kérni már éreztem valamit, pedig az 1 hónappal előbb volt mint az első évfordulónk.

Szerintem ne rontsd el a készületét azzal, hogy esetleg érezteted vele, hogy sejtessz valamit. A pasik számára általában ez egy nagyon fontos esemény (naná, hogy nekünk is, csak itt mi vagyunk a passzív fél), és ha arra törekszik, hogy meglepetés legyen, akkor csalódott lesz, ha a női megérzéseinkkel kikutatjuk a szándékát.