Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Lehet még ebből a házasságból...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet még ebből a házasságból normális kapcsolat, vagy itt mindennek vége?

Figyelt kérdés
Férjemmel 13 éve vagyunk együtt, én 31 ő 36 éves. Két gyerekünk van, 12 és 9 évesek. Az utóbbi időben éreztem, hogy valami nincs rendben, állandóan dolgozott arra fogta, hogy építkezünk minden forintra szükség van, aztán gyanakodni kezdtem, hogy esetleg van valakije. Soha nem voltam az a féltékeny típus, de most nem hagyott nyugodni a dolog, így beleolvastam az üzenetibe. Egy közös ismerős nővel többször is találkoztak, kiderült, hogy a névnapjára ajándékot is vett neki, amit persze nekem nem mondott el, az utolsó beszélgetésük pedig végleg kiborított, azt írták egymásnak, hogy nem találkozhatnak túl sűrűn mert az ismerősök meglátták őket, és a másik nő ezt írta "adj időt nekem". Azonnal kérdőre vontam, elmondtam, hogy mindent láttam és azt akartam mondja el, hogy mi van köztük. Természetesen mind a ketten tagadtak mindent, az ajándékot is csak azért nem mondták el, mert haragudtam volna érte szerintük. Csak cigiztek együtt, és nem volt semmi, de egy ismerős meglátta őket, és férjemnek mondta, hogy biztos d*gnak. Szóval én voltam a szörnyű mert féltékenykedem. Azóta férjemmel nem beszélek, egy házban vagyunk, de én már körbe jártam a válást, ezek után nem tudok megbízni benne, egyáltalán nem hiszem el, hogy nem történt köztük semmi. Férjem könyörög, hogy bocsássak meg, de én nem hiszem, hogy ebből még lehetne normális házasság. Esküdözik, hogy ezek után még köszönni sem fognak egymásnak, illetve mindent megígért csak bocsássak meg.
2021. jún. 4. 12:27
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Érdemes lenne átbeszélni, hogy minmentetek keresztül, mit gondolt, hogyan érezte magát, te hogyan érzed magad, mi az ami hiányzik nektek a kapcsolatotokból stb.
2021. jún. 4. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
65%

Fiatalok vagytok még ahhoz, hogy kiégett házasságban éljetek még 10-20 évet. Most őszintén, te 13 év után még annyira szerelmes vagy a férjedbe?

Ennyi év után természetes, ha az ember újra szerelmes másba.

Persze ahol gyerek is van, nem dob el az ember mindent az első botlásnál.

Végső soron a gyerekek miatt megpróbálhatnátok helyrejönni. Még 10 év múlva is dönthettek úgy, hogy külön folytatjátok. Nem olyan buli kicsi gyerekekkel a mozaikcsalád. 10 év múlva viszont rá fogsz jönni, hogy számodra már késő. A korban hozzád illő férfiak foglaltak lesznek vagy iszonyú defektesek. A fiatalabbaknak csak szexre fogsz kelleni, meg úgy általában mindenkinek. Most még többet is megláthat benned egy férfi, de nyilván most sem te leszel a legkapósabb 2 gyerekkel.

Nem nagyon van jó döntés.

Szerintem a szerelmet el kell engedni, ha az embernek gyerekei vannak. Majd rájön erre a férjed is, de lehet, hogy már rá is jött.

2021. jún. 4. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
75%
Szerintem itt mar nincs mit megmenteni. A kozos ismeros innentol nem lesz kozos. A ferfjed meg miutan kirugtad mar ott fog az agyaban fekudni, csak most mar buszke lesz ra, ugyhogy folyamatosan posztolni fogja. Igerni az eskuvon igert valamit, azt se tartotta be. Fiatal vagy meg, ennek ellenere mar jo nagyok a gyerekek, nem lesz akkora hatrany egy normalis ferfi szemeben. Vannak akik ezt osbunkent konyvelik el, na ezeket jol ki lehet szurni a gyerekkel. Ne mondj le arrol, hogy valaha meg boldog lehetsz. A gyerekek sem varjak el ezt toled.
2021. jún. 4. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
73%
először a férjed még könyörög, de utána ha beadod a válást, a legnagyobb aljas szemétládává fog alakulni. mindenkinek beállít majd egy hisztis idegbeteg vagy lusta stb nőnek, hogy mentse a renoméját, harcba fog szállni a gyerekért, mert nem akar majd fizetni gyerektartást, ami mozdítható, viszi majd a a lakásból és azt nézi majd hogy csesszen ki veled minden téren. szinte minden válásnak ez a forgatókönyve, még ha békében kezdődik is. a válás miatt ki fog fordulni önmagából, az új nő meg vele lesz támogatólag.
2021. jún. 4. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
88%

Itt nem csak az a lényeg, hogy dugtak vagy sem. Lényegében a férjed a hátad mögött találkozgatott egy másik nővel és még kétértelmű üzeneteket is találtál. Ilyenkor a legnagyobb probléma a hazugság. Annyira nem tisztel téged, hogy titokban, sunyiban találkozgat valakivel, ajándékot vesz neki. Ha nem is történt még semmi, idővel tuti megtörtént volna. Ha pedig annyira szüksége volt társaságra, miért nem egy haverjával találkozgatott?


Most nyilván megígér mindent, mert menteni akarja a menthetőt, de ahol már ennyire nincs tisztelet egymás iránt, ott elképzelhetetlennek tartom, hogy ezután tényleg minden kapcsolatot megszakít a nővel. Legfeljebb ezután sokkal óvatosabbak lesznek.


Mókázni akart, kalandozgatni, de a biztos hátteret nem akarja bukni.

2021. jún. 4. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Utólag ez már mindegy, de lehet érdemes lett volna még várni egy kicsit, mielőtt borítod a bilitn hatha akad valami konkrétabb.


Én a titkolózást nem ertem. Ha a csaj tenyleg csak egy haver/barát, mert miért ne lehetne, akkor miért nem említete soha? Az üzenetek is gyanúsak. Ha meg nem dugnak és ezt ők is tudják, te is tudod, akkor ki nem szarja le már bocsánat hogy az ismerős mit gondol? Hisz aggidalomra nincs akkor ok, mindenki tudja hogy nem úgy van...

2021. jún. 4. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Szerintem félrelépett és még a betyárbecsület sincs meg benne. Nem tisztel és szeret eléggé téged.
2021. jún. 5. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!