Az élethosszig tartó házasság és a fogyasztói társadalom meg az individualista kultúra egymással antagonisztikus ellentétben állnak?

Ez inkább egy elméleti kérdés, mert statisztikai adatokkal bizonyítható, hogy a házasságok preztízse nagyon lecsökkent és a válások aránya nagyon megnőtt az utóbbi 50 évben. Persze itt lehet azon vitatkozni, hogy most tulajdonképpen mi itt a gond, rosszak a keretek vagy az emberek hozzáállása nem megfelelő, de látszik, hogy a társadalom megváltozott.

Szerintem amúgy teljesen logikusan következik abból, hogy az individualizmus került a központba és a gyerekeket is már így nevelik kiskoruktól, hogy "valósítsd meg önmagad", "küzdj az álmaidért", stb. Ebből meg egyenesen következik később, hogy a párkapcsolathoz is így az egyén nézőpontjából fog közelíteni, hogy "nekem legyen jó", "én legyek boldog" és nyilván a másik emberről, ha azt érzi, hogy nem tudja őt boldoggá tenni, akkor akadályt fog benne látni és különösebb probléma nélkül továbblép. Ez fiatal korban még nem is akkora gond, mikor még nincsenek kötöttségek, de ha gyerekes családok is ezt csinálják, az már társadalmi szinten is problémákat szül. Másik részről meg az is igaz, hogy a párkapcsolati, családi struktúrák nem függetlenek a gazdasági rendszertől sem és, ha valakinek van lehetősége kilépni egy általa nem jónak ítélt kapcsolatból, akkor megtudja tenni, erre régen nem lett volna lehetősége. Ez is így tiszta sor viszont a kultúrából, ami vallási alapokon nyugszik meg jön az idealizált családnak a képe, ahol mindenki szereti egymást és az emberek boldogan élnek míg meg nem halnak. Kiskorunktól a mesékből ezeket tanuljuk meg és erre is vágyunk, de a valóság ettől mégis nagyon távol kerül.

Hogy tud ez a két ellentétes folyamat kibékülni egymással és nyugvópontra jutni, hogy jól is érezze magát az ember, de ne is legyenek irreális vágyai és társadalmi szinten is műkődő modell szülessen belőle?