Szerintetek úgy az "igazi" a házasság, ha a szülők is áldásukat adják rá, vagy ez már nem lényeges szempont?

Hagyományos értelemben nem kell az áldásuk, de én nem szívesen lennék olyannal, akit utálnak a szüleim. Mivel normálisak, nem olyanok, akik mindenbe belekötnek, eddig minden párommal kedvelték egymást és jól kijöttek, ezért lehet elgondolkodnék, ha valakivel nem így lenne, hogy mi lehet a baj vele, amit én nem vettem észre.

De ha valakinek kifejezetten rosszindulatú, nehéz esetek a szülei, akkor egyáltalán nem kell foglalkozni ezzel.

Azért ennek is vannak fokozatai. Ha a szülőnek kevésbé szimpatikus a gyereke választottja, de elfogadja, nincs vele gond, idővel akár meg is kedvelheti. Viszont ha nagyon nem tudja elfogadni, inkább a gyerekétől is távoltartást kér, az már nehéz helyzet. Vannak ilyen történetek is sajnos.

Úgy gondolom szülőként ohgy amennyiben jó a kapcsolat a szülő és a gyerek között folyamatos az ismerkedés a gyereke párjával is, ezért ritka eset lehet ha eljutnak a házasságkötésig úgy,hogy nem fogadja el a szülő a gyereke párját. Ha mégis, annak alapos oka lehet. És esetleg megfontolandó a gyerek részéről is... kivételek persze mindig vannak.

Anno az én szüleim nem örültek túlságosan, mondván túl gyors a tempó. Persze ezt ilyen durván nem mondták ki, csak próbáltak rávezetni. De vak voltam és nem hittem senkinek. Nem szóltak bele, nem ellenezték. Utólag viszont beláttam, hogy igazuk volt. Jó lett volna hallgatni rájuk.

Szóval nem mindig akarnak rosszat az ősök.