Nálatok kinek van nagyobb szava?

Normális helyzetben senkinek nincs nagyobb szava. Lehetnek területek, ahol igen, de másik területen meg nem.

Ha az egyik fél úgy éri, hogy az ő szava kevesebbet ér, akkor ott már baj van.

Nálunk szerintem nekem - én vagyok a nő.

A párom amúgy tök jó természet, higgadt, béketűrő, van pár mániája, amibe nem kötök bele, meg vannak tónusok, amire érzékeny, na, ezeket nem alkalmazom, de összegezve nekem erősebb a szavam. Inkább ezt a jelzőt használnám rá.

Egyébként nem létezik olyan kapcsolat, ahol a felek egyenrangúak.

Hiába mondom, hogy a párom dolgait békén hagyom, az az igazság, hogy ha akarnám, beleköthetnék és nyernék is. Az más dolog, hogy ez azért előbb-utóbb, legkésőbb utóbb a legbéketűrőbb természetű embereknél is visszájára fordul, tehát ha hosszú távra tervezek és fontos a másik, akkor nyilván nem viselkedem így.

De ami az életben hozott döntéseinket illeti, abban rendszerint én vagyok a főnök, mert ő rám hagyja.

Végiggondoltam a baráti körünket, család, rokonság - igenis mindenhol van domináns személy, jól elkülöníthető! Egyetlen barátnőm van, aki váltig hangoztatja, hogy náluk egyszer az egyik, egyszer a másik a főnök, de ezt újabban már szkeptikusan hallgatom, mert 5 év alatt annyit nem tudott a pasival elérni, hogy normálisan összeköltözzenek, ne csak szállodánnak nézza a barátnőmet. Tehát ennyit erről!

Amúgy meg az ilyen döntésképtelen kapcsolatok egyszersmind működésképtelenek is, mindenhogy kell valaki, aki kimondja a "végső szót". Akkor is igaz ez, ha ez a valaki elég intelligens ahhoz, hogy ne éljen ezzel a hatalommal vissza és ne akarja a közös élet minden kicsi szegmensére kiterjeszteni a befolyását. Ugyanis a kapcsolatok így maradnak jó kapcsolatok :-).

általánosan elmondható, hogy annak a szava nagyobb, akit az elején jobban szerettek, vagy máshogy mondva: rendszerint az enged (legalábbis az elején, aztán meg már kialakulnak a határok, amik nagyon keveset mozdulnak ugyan, de teljesen nem), aki jobban szeret.

Másrészt viszont, most elgondolkodtam (3as vagyok), van az a helyzet, amikor csak látszólagos a hatalom.

Örkény szavai nagyon jól kifejezik ezt: " a tekintély néha az erő jele, de lehet a csődé is, a semminek a takargatása."

Van az úgy, mikor kívülről úgy látszik, egyik vagy másik az erősebb, aztán nem látszanak az erőviszonyok valójában, mert van, mikor a látszólag lágyabb, engedékeny ember sokkal erősebb, és amivel kapcsolatban nem dönt, az tulajdonképp azért van, mert nem is akar!

Nem tudom,, érthető-e, amit mondani szeretnék?!

Például álljon itt az anyósomék esete:

após hihetetlen NEHÉZ természetű ember, idegen nyugodtan rámondaná, hogy rossz. Alapjában jó ember, segítőkész, családcentrikus, főleg szerintem már így, hogy öregszik (ezt maga is elismeri), de fiatalon nem lehetett semmi! Így mondom, hogy anyóson kívül nem létezik nő a földkerekségen, aki megöregedett volna vele, 10 nőből 9 elhagyta volna, 100ból 99, sőt, szerintem ezerből 999!

Megtalálta az egyetlen embert, aki el tudta viselni a nehéz természetét (a miérteket és hogyanokat természetesen most hagyjuk).

Az ő viszonyukat szemlélve mindenki rávágná, hogy após a boss, ez egyértelmű, holott én állítom, hogy anyós hatalmas rafinált nő, és a látszólagos kedvessége, engedékenysége és puhasága mögött gránit keménység húzódik meg!

A vízhez tudnám hasonlítani: akármilyen lágy is, mégis elkoptatja a sziklát.

Szóval csalókák az emberi kapcsolatok :-).

Hát persze hogy a nőknek van nagyobb szava, mégis kinek lenne?

A férje elmegy gürizni reggel, végül is a saját hobbijába azt szól bele, amit akar....de jó neki...de azért kicsit mégis le van szólva...

Az előző hölgyeket én úgy rúgnám ki otthonról páros lábbal, hogy szikrázna a földön kb...

nincs ilyen általánosságban

van amiben nekem, van amiben a férjemnek.

pl műszaki cikkek, vagy az autó esetében tuti hallgatni fogok rá, ő pedig rám a lakással kapcsolatban, persze megbeszéljük, de általában pont ezekben a témákban elismerjük, hogy a másik jobban ért hozzá, de ennek ellenére nekem is vagy szavam azokban, és nekis van szava a a másik dologban..

Nálunk én. Egyszerűen határozottabb, dominánsabb típus vagyok, míg a férjem örül, ha eldobhatja a döntéseket magától.

Ezen szokott néha vita lenni, mert időnként túlzásba is viszi, piszlicsáré dolgokban tolja át a döntést rám. Pl.:

- Csinálok szendvicset, kérsz? - kérdezi.

- Igen.

- Milyet?

- Mindegy.

- De van májkrém, sonka, szalámi, stb, stb - itt már kezdek vicsorogni, hogy ha azt mondtam, hogy mindegy, az azt jelenti, hogy mindegy, tehát akármit kapok, örülni fogok neki.

- Mondom, hogy mindegy, amit te eszel. - és itt derül ki, hogy öngól, mert:

- És én mit egyek? Májkrémet, szalámit, vagy sonkát vagy...?

- Nem fogom helyetted kitalálni, hogy TE mit szeretnél enni.

És nagyjából itt kezdődik el az, hogy nekem felkúszik a vérnyomásom, csúnyát szólok, ő megsértődik, aztán 10 percig teljesen feleslegesen vitázunk a nagy semmin :)

Az is szép volt, amikor erősködött, hogy én válasszak autót. Nagyon nem értek hozzájuk, ő autókkal dolgozik. Fogalmam nem volt, hogy milyen adat mit jelent, mi számít jónak, milyen árak vannak... a végén kinéztem egy látványosan csotrogány, jó drága kocsit, hogy ez lesz, telefonálhatok-e, hogy visszük a foglalót?

Na, akkor volt nagy kapkodás, hogy neeeee, ezt a szart neeee, inkább választ ő :)