Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megcsalna? Szakítanom kéne vele?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsalna? Szakítanom kéne vele?

Figyelt kérdés

A párommal néhány hónapja vagyunk együtt, egészen eddig minden rendben ment köztünk. Azonban egy álláslehetőség miatt jelenleg külföldön tartózkodik, a legjobb barátjával együtt, akibe előttem nagyon szerelmes volt. A lány, elmondása szerint leszbikus, így kapcsolat kialakulásának nincs esélye köztük, viszont a barátom még mindig vonzódik hozzá, amit a tudtomra is ad.

Néhány nappal ezelőtt megkérdezte tőlem, hogy zavarna-e, ha érzelmi kötődés nélkül lefeküdnének egymással (hozzátette, hogy ha ettől jobban érezném magam nézhetem őket közben). Elmondása szerint a lány pornót küldözgetett neki és erős jeleket adott arra, hogy benne lenne a dologban, de nem szerette volna a hátam mögött csinálni, így inkább megkérdezte. Természetesen nemet mondtam, és megmondtam neki, hogy ha megteszi szakítunk.

Dühös voltam rá, és elég csúnyán is beszéltem vele, mert ő próbált kibújni az alól, hogy megbeszéljük, és elintézet annyival, hogy más férfiak a hátam mögött megtették volna, örülnöm kéne, hogy ő megkérdezte, mert számítok neki.

Azt mondta így már nem tudná megtenni, nem engedné a lelkiismerete, de nem tudom hihetek-e neki.

Azóta is folyamatosan olyan megérzésem van, mintha megtették volna.


Tanácstaaln vagyok, szeretem őt, de nem tudom bízhatok-e benne ez után.

Ti mit tennétek a helyemben?



2022. dec. 14. 20:52
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
95%

Mit tettem volna, nem mit tennék.


Kidobtam volna azonnal akkor amikor azzal jött, hogy tetszik neki a "leszbikus" csaj.

Nem hogy vegighallgattam volna amikor azzal jött, hogy nézhetem őket.

Különben az egész helyzet gyanús, szerintem nem csak most feküdtek/fexenek össze, hanem jó párszor, mert olyan nincs, hogy egy leszbi csaj belemegy, minimum biszex vagy maximum hetero és téged meg beetettet ilyen szöveggel.

2022. dec. 14. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

A párom azzal érvelt, hogy bár már nincsenek érzelmei a nő iránt, ha ő valamilyen oknál fogva belemenne, örömmel lefeküdne vele, mert megtiszteltetésként élne meg, ha egy egyénként leszbikus nő életében ő lehetne az első férfi.

Én úgy érzem, hogy mivel régen erős érzelmeket is táplált a nő iránt, ennél azért több van a dologban.

Bár a nőt személyesen nem ismerem, tudja, hogy a párom nem szingli, de a párom elmondása szerint nem zavarná őt, mert csak szexről lenne szó.

Amit nem értek, hogy egy teljesen leszbikus nőt, hogy nem zavarhatja, főleg ha egy olyan férfiről van szó, aki iránt elméletileg nem érdeklődik.

2022. dec. 14. 21:04
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Ezért írtam, hogy "leszbikus".

Nyugodtan lehet biszexuális.

És ez amúgy tök mindegy, hogy éreznek-e valamit egymás iránt, untig elég, hogy kefél(né)nek!

2022. dec. 14. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Ezt próbáltam megértetni a párommal, hogy nem számít, éreznek-e egymás iránt valamit vagy sem, akkor is valami olyat osztana meg vele, amit velem kéne megosztani, és ez nem esik jól.

Nem értette miért érzem ezek után, hogy nem vagyok neki elég jó. Szerinte a legerősebb emberi tulajdonság a kíváncsiság.

2022. dec. 14. 21:16
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Írd neki, hogy persze dobjad a linket, aztán egész családdal megosztani. Izgi program lenne neki 😅
2022. dec. 14. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
84%
Sztem meg ha szeretünk vkit ha ott a kísértés a szemed előtt nem teszed meg nem csalod meg a párodat sztem ehhez kell erő de mind1.Sztem ő csak beakar etetni azzal hogy a csaj leszbikus én nem hinnék neki kidobnám. Nem tudnék benne ezekután megbízni.
2022. dec. 14. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
73%
Én kbsznm.
2022. dec. 14. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

Mond meg neki oké, dugjanak. Ha őt se zavarja, h te meg keresel egy "meleg" férfit.

Ennyi!

2022. dec. 14. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom, hogy nem kapott el az ideg már attól, hogy bejön neki. Aztán még le is feküdne vele? Hol tisztel ez az ember téged, kedves kérdező? Hol szeret ez az ember? A válasz az, hogy nem szeret, nem tisztel. Lehet mentegetni, bár felesleges. Dobd ki a francba. Hidd el, normális nő ezt nem tűrné el.
2022. dec. 15. 04:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat.

Tegnap, kíváncsiságból megkérdeztem tőle, hogy ha valaki bepróbálkozna nála, engedne-e a csábításnak, vagy csak a leszbi csajra fáj a foga?

Azt válaszolta, hogy elméletben engedne, gyakorlatban viszont visszatartaná a lelkiismerete.

Akárhogy is próbálja szépíteni, nekem ebből az jön le, hogy én, mint párja nem számítok neki, mert ha tehetné az első adandó alkalommal összefeküdne mással.

2022. dec. 15. 16:14
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!