Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Beleszerettem a munkatársamba,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Beleszerettem a munkatársamba, de mindkettőnknek van párja, mi a jó megoldás?

Figyelt kérdés
4,5 évvel fiatalabb, most lett 30 éves a pasi, 2 hónapja van a cégnél. Első látásra végem volt tőle, majd ahogy egyre többet beszélgettünk, egyre jobban megismertük egymást, ez az érzés csak fokozódott. Munka utáni beülések, közös programok követték mindezt, majd heves csókok, szenvedélyes szeretkezések. Soha nem szerettem még ennyire senkit, pedig tudom az eszemmel, hogy nem kéne, ott van a férjem, illetve neki is van barátnője, akik erről nem tudnak semmit. Munkahelyváltás nem opció, imádok itt dolgozni, jófejek a kollégáim, anyagilag is meg vagyok becsülve, és ő sem fog máshova menni. Válni sem szándékozom, a férjem is szeretem, csak máshogy, vele sosem volt ilyen mindent elsöprő lángolás, de bűntudatom van, nem érdemli meg, hogy ezt tegyem vele a háta mögött. Légyszíves segítő módon kommenteljetek, nem akarom, hogy még ismeretlenek is forgassák bennem a kést, van elég galiba emiatt így is a lelkemben.
2023. máj. 21. 10:26
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
75%
Az lenne hogyha felvállalnátok a kapcsolatot, persze csak ha kölcsönös az érzés. Ha nem az, akkor szakítsd meg vele a viszonyt, legyetek ismét csak kollégák, vagy mondj fel. Más lehetőség nincs, csak ez a három.
2023. máj. 21. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
77%

Szó szerint ugyanebbben a cipőben jártam, nálam második látásra volt szerelem, de szintén nem voltam egyedülálló (a srác viszont igen). Mi a beszélgetésen kívül semmit nem csináltunk, de egyértelmű volt mindkettőnk számára, mi a helyzet. A párommal egy ideig így voltam együtt, őt is szerettem valamilyen szinten, de ez kevés volt hozzá, hogy együtt maradjak vele, ráadásul nem is láttam a közös jövőt (már korábban sem). De én sose tudtam volna őt megcsalni, nem is akartam, így volt a legjobb, hogy szakítottam vele és csak utána kezdtünk el randizni és komolyan ismerkedni a sráccal.


Nálad is ez lett volna a jó megoldás, mert senki nem érdemli meg, hogy megcsalják, főleg ha ez rendszeres és folyamatos, mint nálatok. Én a válást javaslom mindkettőtök részéről, akár együtt akarjátok folytatni akár nem, mert mindegyik megcsalt fél egy őszinte párt érdemelne.

2023. máj. 21. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
68%
El fog múlni a nagy lángolás idővel. Nem biztos hogy nem okoz majd sebeket bennetek, plána ha van érzelem is.
2023. máj. 21. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
83%

Mivel leírtad, hogy nem akarsz válni és felmondani sem akarsz (a másik fél sem), így nagyon nincs mit tanácsolni.

Ezt lehet így folytatni egészen addig amíg le nem buktok, ki nem derül valahogy a társaitok számára, hogy megcsaljátok őket (egy jóakaró bármikor feldobhat titeket).

Akkor aztán ugyanúgy válás, szakítás lenne a vége az egésznek a párjaitok részéről.

Azon kell elgondolkodni, hogy kell e nektek az egész cirkusz ami egy esetleges lebukás után fog következni?

Azon kívül hogy gerinctelen dolog ezt tenni a párjaitokkal, nem árt ilyen szempontból is átgondolni, hogy mi lesz a jövőben ha lebuktok (B terv)?

Lehet hogy ez csak az újdonság varázsa, jó szex nem a megszokott partnerrel, azért ilyen érdekes és izgalmas. Lehet hogy 10 év után ez sem lenne semmivel sem különb mint a házasságod.

Eleve ha mindkét részről olyan nagy szerelem lenne, akkor kilépnétek a meglévő kapcsolatból és együtt lennétek. De ugye ez nincs így. Ez valószínű inkább csak szexuális vágy (a hormonok becsapósak lehetnek).

Döntsétek el hogy akartok e egymástól komolyabban valamit, és ha igen akkor cselekedjetek! Mert ha lebuktok, akkor így is úgy is vége lesz a meglévő kapcsolataitoknak, csak jóval több problémával fog együtt járni a szakítás/válás.

2023. máj. 21. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 A kérdező kommentje:
Igen, a lebukástól való félelem bennem van, főleg akkor, mikor hozzánk jöttünk fel. A férjem másik városban, messzebb dolgozik, de mégis ott van bennem mindig, hogy mi van, ha váratlanul mégis hazajön. Tudom, hogy ha elmondanám neki, akkor az a kapcsolatunk végét jelentené, nála nem fér bele semmilyen formában a megcsalás. Én fordított esetben meg tudnám bocsájtani, ha nem lenne benne érzelem, csak az újdonság varázsa, puszta vágy. Nem lennék képes olyantól elválni, akivel nem nagyon szoktunk veszekedni, jól érzem magam vele a mindennapokban, figyelmes, törődő velem, csak szexuálisan sokkal jobban beindít az új munkatárs. Főleg, hogy van 2 gyerekünk, nem szeretném, ha nem egy családban nőnének fel, hanem váltott elhelyezéssel nálam és a férjemnél, az ő érdekeiket is muszáj néznem. A mindent elsöprő vágynak ugyanakkor nem tudok parancsolni, az ágyban is teljesen új, addig nem tapasztalt dolgokat élek meg.
2023. máj. 21. 11:04
 6/27 anonim ***** válasza:
92%
A szokasos prolik onzo romanca. Bar kapcsolatban vagytok, a felnott embetekre jellemzo onkontroll nalatok ki sem fejlodott. Mar gyerekkent szembesulnotok kellett volna azzal, hogy vannak dolgok, amiket nem tehetsz meg. Nem jatszhatsz a gyufaval, nem hugyozhatsz a konnektorba stb. Felnottkent miert gondolod, hogy atlephetsz hatarokat? Erthetetlen. A masik az onzoseg. Neked legyen jo, neked ne kelljen valtoztatni, te aldozat hozatalra keptelen vagy. Meg vilagos celok mellett is. Te mindent is akarsz, de semmit sem vagy hajlando tenni erte. Elegge suttyo ertektend ez, a zsakfalvakban elo ciganyok gondolkoznak es elnek igy, mint te. Egy kiados onvizsgalat nem artana, hogy miert sullyedtel emberileg ilyen mely szintre, de latszolag keptelen vagy szembenezni es vallalni a hibaidat, most sem ez a legnagyobb bajod es lelkiismeretfurdalasnak sincs egy fikarcnyi nyoma sem. Nem veletlenul veti meg a tarsadalom az ilyen embereket.
2023. máj. 21. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
94%

Felvitted a saját házatokba, talán még az ágyatokba is. Na, ennél undorítóbb, megalázóbb dolog talán nincs is a világon.

Teljesen nyilvánvaló hogy nem szereted a férjed, csak a kényelmes élet elvesztése iránti félelem beszél belőled.

Amint kiderülne a viszony, ott is lenne vége, mert lényegét vesztené, az pedig a titok.

Amúgy, magadon kívül gondolsz te vkire?

2023. máj. 21. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
88%
"akivel nem nagyon szoktunk veszekedni, jól érzem magam vele a mindennapokban, figyelmes, törődő velem, csak szexuálisan sokkal jobban beindít az új munkatárs" Tehát minden, ismétlem MINDEN más fontos(abb), de a legfontosabb az, hogy a szex a kollégáddal a legjobb. 🤦
2023. máj. 21. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
93%

Akkor ez tisztességes módszerek tekintetében patthelyzet. Vagy parancsolsz a vágynak és éled tovább az életed a férjeddel és a gyerekekkel, vagy összejössz a férfival, de elmondod a férjednek és elváltok. A tisztességtelen módszer az, ha folytatod ezt a titkos viszonyt. Ezzel meggyalázod a házasságotokat, fájdalmat és csalódást okozol a férjednek és a gyerekeidnek is, majd ha kiderül a megcsalád és kiszámíthatatlan, hogy milyen mértékben fordulnak majd el tőled.

Gondolkodj még párszor el, hogy mit szeretnél a jövőben, játszd le a lehetősek következményeit.

2023. máj. 21. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
92%
Viszonzatlan a nagy szerelmed. Onnan tudom, hogy amikor valaki ennyire elájul a másiktól, az nagyságrendekkel jobb pasi/nő nála. Szóval a pali kihasználja, hogy tüzelsz, miért ne használná, de azt jobb, ha tudatosítod, hogy itt csak te vagy szerelmes. Ez meg azért veszélyes, mert az illúzióidon 2 gyerek sorsa múlik. Amúgy már ott hibát követtél el, amikor 2 gyereket szültél olyannak, akihez nem is vonzódsz igazán.
2023. máj. 21. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!