Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Azért akar egy kellemes...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Azért akar egy kellemes szeretőt, hogy levezesse a stresszt, és még boldogabb legyen a feleségével?

Figyelt kérdés

4 éve kávézgatunk együtt, egészen összenőttünk. Tisztáztam egy éve, hogy nem akarok többet, és nem lesz szex, mert nős két gyerekkel. Ezt felfogta.

Múltkor vacsorázni voltunk gyermekeimmel, és mondta, hogy milyen szép is lenne egy közös gyermek. Ő akarná. Azt hittem, ez valamit jelent. Aztán kinyögte, hogy valóban örülne neki, és lehet, de nem lenne-e gond, hogy ő továbbra is "otthon" lakna? Csak köhintettem, és mondtam, hogy ez a kérdése valójában egy válasz volt.

Tegnapelőtt elmondta, hogy szeret. Az álomnője vagyok. Ő semmiképp nem hagyná ott a gyerekeket. Kérdeztem, hogy és ha felnőnek? Sértődötten bámult maga elé, egy szót sem szólt. Kikerekedtek a szemeim, sarkon fordultam, mert pont egy elhagyatott helyen voltunk, féltem, hogy megragad.

Utána majdnem sírt. Azt mondta, hogy dehát felnőtt emberek vagyunk, és szeretjük egymást. Miért ne lehetnénk szeretők. Kérdeztem, hogy mármint örökre? Megint némán és sértődötten bámult maga elé. Elmondtam, hogyha ennyire szereti a feleségét, hát adja át magát ennek, és éljen boldogan. Ne kockáztassa meg, hogy elveszíti. Panaszkodott, hogy kiabál vele, hogy a gyerekek előtt is választás elé állította: vagy családot alapítanak, vagy szakítanak, nyomást gyakorolt rá. (Ő persze akkor is a feleségét választotta.)

Megkérdeztem: azért akar egy kellemes szeretőt, hogy otthon könnyebben viselje a stresszt, és még boldogabb legyen a feleségével?


Nagyot nézett.


Nevetséges. Ha lefeküdnék vele, csak még inkább a feleségéhez ragasztanám, hiszen levezette a feszültségeit egy kis félrekettyintéssel, és leperegnének róla az asszony hülyeségei.


Miért hiszi azt, hogy ha az asszony kiabál vele, ha a nagy boldogságában egy icipici üröm oda van, akkor majd én fogom magam, és lefekszem vele?



2018. márc. 8. 12:57
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
43%
Mi a kérdés?
2018. márc. 8. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
75%
Nem b_szki, azért akar szeretőt, hogy megoldjon egy matematikai egyenletet. Tényleg ennyire evidens helyzeteket is nehéz felfogni?
2018. márc. 8. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
97%
Nem értelek.Értelmes nő vagy,miért nem látod át ezt az egészet? Sosem válna el,sosom kötözne hozzátok,és sosem venné ki a részét a gyereknevelésből. Szeretőt akar,vágyik Rád,ezért csábítgat,ennyi.Ha Te sem akarnál mást csak romantikus,szexen alapuló viszonyt,még meg is értenélek De többet ettől a férfitól ne várj.Ha annyira rossz lenne a házassága már elvált volna,hiszen ott lennél Beki Te,akivel boldogan tervezhetne.
2018. márc. 8. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
86%

Jesszumpepi! Az élet nagy kérdései.... vajh, miért is akar szeretőt tartani emberünk?!

Ennyi ésszel csoda, hogy még szabadlábon vagy!

2018. márc. 8. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
95%
Azért hiszi azt, mert még mindig rengeteg ostoba nő van, aki beveszi ezeket a szánalmas szövegeket és azt gondolja, ha elég sokáig hazudik arról, mennyire szerelmes beléd, akkor egy idő után megadod magad. Ha nem akarsz belemenni szeretői viszonyba vagy elszeretni egy ilyen jellemtelen, gerintelen alakot, akkor alapból nem értem, minek állsz egyáltalán szóba vele vagy mégis mit vársz tőle.
2018. márc. 8. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
87%
Nem. Azert akar szeretot, mert viszket a farka, valoszinuleg o sem mintaferj otthon, nyilvan nem ok nelkul ideges a felesege sem, keves az olyan eset, amikor valoban CSAK a no hibas es elmebeteg, aki ok nelkul kiabal. Kepzeld mar el, a helyzetet, hogy a ferfi tok okesan viselkedik otthon, nem dobalja szet a koszos ruhait atoltozeskor, nem annyibol all a gyerekneveles reszerol, hogy ad egy buksisimit a gyereknek, ha pirospontot kapott a suliban, hanem esetleg heti par alkalommal o is segit neki elozo nap a hazifeladattal, nem csak behanyja a mosatlan tanyerokat a konyapultra, hanem neha o is elmosogat, stb. Szoval normalis felnottkent, apakent viselkedik, szepen beszel a felesegevel es nokent tekint ra, ennek ellenere a feleseg neha random ordibal vele, hogy te Bela, van egy darab mosatlan villa a mosogatoban es talaltam egy porszemet az asztalon!!!! Na, ilyen lehet kb 1000-bol egy. Minden mas esetben okkal veszekednek egymassal a felek. Csak vannak akik nem hajlandoak foglalkozni az otthoni bajokkal, hanem inkabb keresnek valakit aki eltereli a figyelmuket hetente 2-3 orara. (Nemtol fuggetlenul.)
2018. márc. 8. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
89%
Itt a legnevetsegesebb te vagy.
2018. márc. 8. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

Gusztustalan, amiért ez egyáltalán megfordult a fejében,

DE valamivel mégis rendesebb, mint a szerető pasik nagy része. Ő legalább nem kezdett el hitegetni azzal, hogy X idő múlva, vagy ha rendbe jönnek a dolgai, ott hagyja a családját érted. Megmondta, hogy te mire kellesz neki.


Nem tudom, mi még a kérdés.

Viszont te is értelmesebb vagy, mint az átlagember, aki feltesz ilyen kérdést, mert te legalább levágtad, hogy mi újság. Van, aki még 5 év hitegetés után is a szeretőjének hisz, ami elég nevetséges.



22/N

2018. márc. 8. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
85%

Igen. Es te le is fogsz vele fekudni.

Az ilyenalja” emberekkel csak a hozzad hasonlo “alja” emberek foglalkoznak.

Szival...madarat tollarol van, es ezt te is tudod, bemeseled magadnak a dolgot, te is kedveled, sot talan szereted is, leplezheted a dolgot, de jellemed kikivankozik, te sem vagy tobb, sem kevesebb mint a pali.

2018. márc. 8. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
91%

Felesleges volt ennyit irnod.

Egy ujabb faxfej, gerinctelen pasi, aki meg akar dugni valakit, aki nem a neje. Lapozzunk.

2018. márc. 8. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!